Irodalmi Szemle, 1973

1973/2 - Költészetünk kisantológiája

ezekből a mondatokból nem lehet elpazarolni semmit, ezek az oldalak koncentrál­tabban adták azt, ami szemmel láthatóan kavargott köröttem és ami mégis lepergett órák múlva. Gorkijt olvasva le kell halkítani minden más hangot, lefojtani minden más színt, hogy igazságot tudjunk a legnagyobb titokról: az emberről. Nekem Gorkij emberdokumentálása kinyilatkoztatást jelentett, ahogy mindenkinek, akinek az ember jelenti a titkot és a valóságot.“ lámpák Moyzes Ilona A holt és sűrű éjszakában piros és sárga folt a lámpa. De fekete, ó, fekete a hold, szénport okád valamennyi tárna. És fekete, ó, fekete a nap az osztravai szénmezők alatt. Csak a lámpák, a lámpák világítanak. A lámpák, az osztravai lámpák, örök, izzó szentjánosbogárkák. Sorvadt tüdő és por és könny és lárma a szénmezők lakóinak járma, s mégis, örök, örök útjelző a lámpa. Osztravai dalok (1965) különválva Mozdulnak tagjaim. Csikorgó lassúsággal, s szinte különválva idegek, izmok, csontok. Ujjaim részegen egy szétmorzsolt virággal bajlódnak, én meg nézem, s érzem, hogy szertebomlok. Látom körben a fákat, zöld pajzsok, levelek védelmezik, és őszre megtelítődnek vérrel. S bennem, mint rajzó méhek, a felgyűlt ingerek szökni készülődnek, nincs számukra elég hely. Külsőleg minden rendben, valami verset mondok, döbbeneteimnek ilyen a szimptómája. Egykedvű menetben tudósok meg bolondok hullnak ki belőle, s lerakódnak a tájra. Elnyúlok az időben. Roppant sejtjeimben őskori karcok, tenger, csigalenyomatok. Széthullok, összeállók, és ismét, és ez minden. S nem tudom meg soha már, hogy ki vagyok. Fejem felett vascsillag, valaki onnan néz le millió fényévnyi távolságokra tőlem. Érzem csupán, mert az ész kevés, hogy értse: Ott is én vagyok, csak máskor, más időben. A Tükör előtt (1968) című gyűjteményből Bárczi István

Next

/
Thumbnails
Contents