Irodalmi Szemle, 1973

1973/2 - Költészetünk kisantológiája

Farkas

Jenő

valaki jár a nyomomban

Demjén

Ferenc

szülőföld

Ügy mentem végig este az iszapos füzesen, akár az őz: remegve, szimatolva.

Mint kire senki se vár, s mint aki mégis k-eres valakit.

Mint kinek senki se hiányzik,

mert nem meri önmagának se bevallani,

hogy irigyli a szitakötőket,

májusban az ikercseresznyét,

ősszel a diót...

mint a bujdosó fény,

melyet itt felejtett

utolsó barátja, az alkony.

Még önmagam vigasztalására is telt az időmből, Vigasztaltam hát magamat:

Jó, hogy iszapban cuppan a lábad, legalább nem marad meg nyoma a lépteidnek, hiszen az iszap újra csak összefolyik, akár a régi emlékek rozsdája s aranya.

Legalább nem kavarog előtted a por, hiszen a por szembekötősdit játszana veled.

Most a fák törzsén hasal, szürke szemével les, sóhajodra figyel, s szeretné szürkére festeni arcod.

S egyszerre éreztem: valaki jár a nyomomban . . . Visszatekintettem, s megláttam a Fényt.

Táncosán, ugrabugra ragyogással

egy társtalan csillag lépegetett mögöttem a sárban.

Mit akarsz, csillag? — nevettem rá melegen.

Megismert, s én szinte, örömmel.

Csak nevetett, nevetett, s ragyogó cikázásba kezdve arannyal írta a fák derekára: azt akarom, ne jár; oly egyedül, csillagnak legyen csillag a párja!

Valaki jár a nyomomban (1969)

A szülőfölded megmarad, elmehetsz másfelé. —

A gólyapár is elhalad magasban dél felé.

az tovább füstöl, szüntelen s a gólyafészek is megmarad tovább üresen, és visszavár az is.

Marad a fészek és a ház, a kis kémény — a múlt, a szülőföld meg nem aláz, ne félj, ha alkonyul.

És föld az is, mely befogad, ha lejárt az idő!

Elmégy pihenni, — egymagad; mint jeltelen jövő!

Eltűnnek mellőled szülők, nagyapák, nagymamák.

— A kémény füstje nem szőné, eltűnő füstvilág,

És tovább jönnek unokák, — az élet megy tovább ...

A szülőfölded? .. az csodás! .. s az új gólyacsalád.

1972