Irodalmi Szemle, 1973

1973/2 - Arató Endre: Magyar—szlovák együttműködés a 30-as évek Csehszlovákiájában (Fábry Zoltánra emlékezünk)

társaságszerte sok helyi csoporttal rendelkező s Csehszlovákia Kommunista Pártja vezetése alatt álló tömegszervezetnek, a Proletár Testedzők Szövetségének.

A pozsonyi Vörös Barátság nemcsak azért fejtett ki számottevő tevékenységet, mert a testedzést és a szocialista kultúrmunkát internacionalizmusra való neveléssel, magyarok, szlovákok és németek együttműködésével kapcsolta egybe, hanem azért is, mert a proletár testedző szervezet kulturális munkájában nagy szerep jutott a három nemzetiség párthoz közel álló vagy már a soraiban harcoló értelmiségének. Annak a széles körű kapcsolatnak, amely a magyar Sarló és a szlovák Szocialista Akadémikusok Egyesülete, illetve a Dav köré csoportosult progresszív erők között szövődött, egy szép fejezete volt a pozsonyi Vörös Barátságban kifejtett együttműködés.

Így érkeztünk el áhhoz a kulturális esthez, Gorkij-ünnepséghez, amely a nagy író halála előtt három esztendővel, 1933. január 21-én Pozsonyban folyt le, s amelynek egyik szónoka Fábry Zoltán volt. Az est megrendezésére az adott alkalmat, hogy a világ korábban, 1932 szeptemberében ünnepelte a nagy szovjet író munkásságának 40. évfordulóját. Fábry Gorkij köszöntését, amely a mai napig nem látott napvilágot, e sorokkal vezette be: „Amikor az osztályharcos kultúra nevében magyarul köszöntőm a proletariátus nagy íróját, a világünneplés központjában álló Maxim Gorkijt, szégyen és fájdalom zavarja a hangomat, a gondolataimat. Maxim Gorkij, a kultúrnemzetek ünnepeltje ma a vádlottak padján ül — Budapesten. Egy folyóirat, a Munka (Kassák lapjáról van szó — A. E.) lehozta Gorkijnak az amerikai intellek- tüellekhez intézett felhívását. Erre a magyar bíróság vád alá helyezi in contumatiam Gorkijt és ténylegesen a fordítót. Magyar bírák ítélkeznek Gorkij felett, azok, akik fittyet hányva egy világ tiltakozására hóhér kézre juttatták Sallait és Fürstöt... Gorkij a vádlottak padján és vele szemben az ittrekedt középkor inkvizítorai! A magyar úri kultúra újra kivágta a rezet! Röhögni kéne és röhögni lehetne, de csak szégyen és fájdalom él bennünk, mert mi is magyarok vagyunk. £s mert magyarok vagyunk, nekünk másképp, úri fricskát jóvátevően kell ünnepelnünk azt a Gorkijt, aki lényegében sose volt más, mint vádló és vádlott. Korszerű vádló és vádlott egy személyben, amíg kétféle világ áll egymással szemben nyílt és titkos harcban: a kapitalizmus és a proletariátus.“

Fábry Zoltán Gorkij-köszöntése, amelyet betegsége miatt nem maga olvasott fel, kitűnően elemezte Gorkij nagyságát, s azokat a mozzanatokat emelte ki, amelyek munkásságát lényegbevágóan jellemezték és amelyek közel hozták Gorkijt a munkáshallgatókhoz. A kiváló író a proletárok életét élte, de a proletár származás — fejtegette Fábry Zoltán — még önmagában nem jelent sem mértéket, sem pedig értéket. Gorkij ehhez még rengeteget tett, pozitív értékké emelte osztályát, „nem lett lumpenproletár, de felfelé sem züllött: Gorkij maradt, hites, fanatikus proletár maradt, bízott osztályában, melynek megmunkálásában, kultúr rangra emelésében talán mindenki másnál többet tett. Regényében, Az anyában dokumentálódott talán irodalmilag legelőször, hogy a kizsákmányolt tömegek forradalmi harcban csak lázadáson át (s ezt az utóbbi szót a pozsonyi rendőrigazgatóság az előzetesen bekért szövegből törölte, nem engedte felolvasni] kapnak először emberi értelmet, mert ember, akit eddig csak állatként kezeltek, csak így, ebben a nagy erupcióban válhatik ténylegesen is emberré: szabadon mozgó, gondolkodó és cselekvő földi teremtménnyé.“

Gorkij eljutott a proletár-fogalom etikai küldetésének értelméhez, s nem véletlen, hogy általa és benne szólalt meg először az emberi optimizmus az orosz irodalomban. Gorkijjal egy új osztály tört be az irodalomba, „az életbe, hogy ott gyökeresen felforgatva mindent, elérjen a huszadik század egyetlen embertörténelmi tettéhez: a Szovjetunióhoz.“

Fábry Zoltán a továbbiakban is Gorkij harcos elkötelezettségét, a cárizmus és a burzsoázia vele szemben érzett gyűlöletét, a polgárság álhumanizmusát, valamint a nagy szovjet író világirodalmi jelentőségét emelte ki. A kommunista publicista irodalompolitikai koncepciójának középpontjában — ezt több egykorú ismert és már idézett kiadatlan írása, illetve előadása bizonyítja — az osztályharc törvényei, a pártosság, az elkötelezettség állottak. Éppen ezért különös nyomatékkai hangsúlyozta, hogy Gorkijt „a kapitalista kultúra nem mérgezte hideg szépséggé, hisztériává, mert egy más élettartalom hevítette új kultúrává, új hitté, valósággá: milliók és tömegek hang