Irodalmi Szemle, 1973

1973/2 - Arató Endre: Magyar—szlovák együttműködés a 30-as évek Csehszlovákiájában (Fábry Zoltánra emlékezünk)

az országból. Novomeský az államapparátusnak e magatartását bélyegezte meg. Végül a Dav magyar nyelven jelentette meg Kassák Lajos Júliusi földeken című versét s egyik prózai írásából részletet szlovák nyelven (1924. 50. 1., 1925. 28. 1.). Ne felejtsük el, hogy ezek az 1924—25-1 közlések még Kassák ©migrációs éveire esnek.

Fábryra emlékezve, Az Útban megjelent (1933. 6. sz.) alig ismert, Még a kommunisták is című cikikével kell foglalkoznunk, amely különösen példázza a nemzeti és nemzetközi érdekek harmóniáját. Fábry Zoltán e cikkében keményen szóvá tette, hogy a csehszlovák állam egyes városokban eltávolította a magyar nyelvű feliratokat, s ezt a tényt a cseh polgári sajtó történelmi eseményként könyvelte el. Ugyanakkor azonban, amikor fellépett a csehszlovák nacionalizmussal szemben, elhatárolta magát a magyar sovinizmustól, rávilágítva, hogy a magyar ügy igaz védői a kommunisták, s ez ügy győzelme a szocialista forradalommal és az internacionalizmussal áll szoros kapcsolatban.

Fábry az ismert történeti tényekre hivatkozva felvázolta, mit jelentett Kassa a magyar művelődés számára: a többi között Kazinczyt, Batsányit, Baróüi-Szabót, a Magyar Museumot, Dérynét, a nyelvművelést. „Kassa adta a lökést természetszerűen ... ez a történelem igazsága, ez a magyar szellem történetének cáfolhatatlan dokumentuma, máig ható élő organikus folyamat, amit én, a magyar író nem tagadhatok meg, mert ez a fluidum itt bizsereg az ujjam végében, amikor leütöm az írógép billentyűjét és bizonyítom: Kassa nélkül, Kazinczy nélkül a magyar szellemet, a magyar irodalmat, magamat elképzelni nem tudom!“

A magyar nemzetiségi jogokat — írta — a hivatalos magyar pártokon kívül a leghatározottabban a kommunista párt védte. „Cseh, szlovák, német, magyar kommunisták egyformán szálltak síkra a magyar nyelv jogaiért. A pesti lapok csodálkozva figyeltek fel: ,Még a kommunisták is...’. Hogy a pesti lapok ezen csodálkoznak, az természetes. Ott a kommunizmus — éppúgy, mint Németországban — azonos fogalom a gyilkossággal és szabadszerelemmel. „Egy országnak, melynek magyarsága négy államban él kisebbségi sorban, illenék tudni, hogy a föld egyhatodán létezik egy állam“, ahol nemzetiségi egyenjogúság van, „ahol ez a szó: kisebbség, legelsőrendű kötelességfeladatot ró az államra: minden erővel a kisebbségi sajátosságot, nyelvet előmozdítani.“ Nem ártana a cseh lapoknak sem tudni azt, hogy a Szovjetunió boldogulásának a nemzetiségi kérdés helyes megoldása az egyik titka.

Vannak esetek, amikor csak a kommunisták állhatnak a kisebbségekért sorompóba, amikor másoknak, például a jobboldali magyar pártoknak, „mert részesei a közös kapitalista anyatestnek“, hallgatniuk kell és másról beszélni. így volt ez a kosúti esetben is. „Hol voltak akkor a Szüllők és Szentlványak és miért maradtak el akkor a magyarországi tüntetések?“ Persze hogy a kommunisták kiállnak a nemzetiségi egyenjogúságért, hisz minden nyomás a legsúlyosabban a munkásosztályra nehezedik.

Pozsony, Kassa, Ungvár kommunista városatyái azonban példát mutattak. Másképp nem cselekedhettek, ez a kommunista felfogás természetes velejárója, „minden a kapitalizmus részéről jövő sérelem, elnyomatás ellen állást foglalni, minden emberkisebbítő tettre harcosan reagálni. Ez az erkölcsi tartalma. Ez a ténylegesen segítő, védő és támadó humanizmus a létjogosultsága és a jövő biztosítéka.“

A magyar és szlovák haladó erők sokszínű kapcsolatából még egy, ugyancsak 1933- ban történt, már elfeledett eseményt felvillantva, idézzük fel Fábry Zoltán emlékét olyan események kapcsán, amelynek részese volt és amely egyben egész életművét is jellemezte: a munkásosztály felemelése, a nemzeti és nemzetközi forrásokból táplálkozó progresszív és szocialista kultúra művelése, a szocialista forradalom győzelemre juttatása szoros, elválaszthatatlan egységben Csehszlovákia népeivel.

Már utaltunk a Vörös Barátság — Proletár Testedző Egyesületben végzett magyar- szlovák együttműködésre. E munkás tornaegylet pozsonyi szervezetét 1932 februárjában magyar munkások alapították, s a város soknemzetiségű jellegének megfelelően velük együtt szlovák és német munkások is tevékenyen részt vettek benne, s a sporton kívül marxista-leninista szellemű kultúrmunkát is végeztek. (Hadd jegyezzük meg, hogy a Proletár Testedző Egyesület már korábban — 1928-tól — szűkebb keretben ugyan, tornász szakosztállyal működött). A Vörös Barátság elszakíthatatlan része volt a köz-