Irodalmi Szemle, 1973

1973/2 - Arató Endre: Magyar—szlovák együttműködés a 30-as évek Csehszlovákiájában (Fábry Zoltánra emlékezünk)

ság berontása katasztrofális volt erre az irodalomra. De ez csak tetszhalott volt. A háború végén a forradalmi mentalitás kapott lábra. Soha annyi szóforradalmár. Testvér! Forradalom! Ember! Mindenki szájába. Dada, expresszionizmus stb. Aztán, amikor a szavak szúrni kezdtek, amikor elmúlt a forradalmi konjunktúra az irodalomban — lecsendesedett minden. (Az általam lanszírozott ,Emberirodalom’ elégtelenségének, elsorvadásának kimutatása.) A konszolidáció megkezdődött. A reakció láthatatlan polip karjai újra vezérszerephez jutottak. Maga a szocializmus elpolgáriasodott. Az osztályharc aktív ideológiai alátámasztása megszűnt. Ez a szellemi ellenforradalom kora, mely ebben a pillanatban aratja győzelmét a magyar szellemi fronton.“

S ezen a ponton — nem kellően differenciálva — az egész magyarországi polgári irodalmat egyöntetűen éles kritikával illette. Az irodalomtörténészek között jól ismertek Fábrynak ezek a kemény ítéletei, amelyek egyaránt érintették a Nyugatot, tehát Móricz Zsigmondot is vagy Kassák Lajost. Aligha vitatható, hogy a szocialista munkásság ekkor még kevés olyan művészi alkotást olvashatott, amelyből erőt meríthetett volna politikai küzdelmeihez, s e követelménynek az osztályharc kiéleződött időszakában különösen nagy volt a fontossága. Nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy a 100 %, a Kommunisták Magyarországi Pártjának első hazai legális folyóirata és a Kassák Munkája közötti polémiában — ha e nagyon elfajuló vita mindíkét oldalon személyeskedésekbe full'adt is — az előbbi a tudományos szocializmus igazságaival cáfolta Kassák hibás nézeteit (független kultúregyesületeket; nem politizálni; a szocializmus megvalósítása, a burzsoá konszolidációjának idején nem politikai, társadalmi kérdés, hanem „ideológiai iskolázottság“ problémája; a művészet önelvűsége stb.). A Munka revízió alá akarta venni a közelmúlt történeti eseményeit, s ha az első számokban találkozunk is bátor problémafelvetéssel, csakhamar kiderült, hogy a revízió tulajdonképpen a munkásmozgalom egészével szembeni határozott és agresszív állás- foglalást jelentett. Ugyanakkor nem szabad arról sem megfeledkeznünk, hogy a Munkát az ellenforradalom — s erről még lesz szó — rendszeresen támadta. Fábry szívvel- lélekkel a 100 % platformján állott. Alapjában helyes koncepciója mellett azonban vitathatatlan kritikai türelmetlensége is, amely jóhiszemű demokratákat, szimpatizánsokat taszított el.

Ugyanez vonatkozik a szlovákiai magyar irodalom megítélésére, bár előadásvázlatának ide vonatkozó gondolataival messzemenően egyetérthetünk. Fábry kitűnően megfogalmazta a szlovákiai magyar író feladatát: „A szlovenszkói magyar író kötelessége eddig is az volt, hogy kívülről, a perifériákról küzdjön a magyar reakció ellen, küzdjön az itteni magyar reakció (Szentivány és Szüllő, a Prágai Magyar Hírlap irodalma) ellen, de most fokozottabban kötelességünk ez a magyar nyelvterület azon pontján, ahol az írás és szólásszabadság aránylag a legszabadabban gyakorolható.“

Előadásvázlatának harmadik gondolatában az író feladatként a jövőért, a szocializmusért folytatott harcot jelölte meg. „Az író csak szociális író lehet. A szocializmus alapja: a proletár. Az írónak tehát találkoznia kell a proletárral, mert csak így valósíthatja meg kordeterminálta feladatát. Tollát többé nem állíthatja a kapitalizmus szolgálatába, el kell szakadnia a polgártól és teljes vállalással a proletár mellé állni. Ez csak osztályharcos alapon történhet. A proletárral találkozott írónak kötelessége: mindig és mindenben kimutatni a társadalom, művészet és tudományok osztályjellegét, az abszolút művészet, az abszolút igazság alá rejtőzött, pontosabban kitapintható osztályérdekeket. Az uralkodó osztály szervezett frontjával szembeállítani: írói felelőssége vádló és leleplező igazságát. A valóság, a dokumentumirodalom embere lesz így az írás embere. A dolgok gyökerét, az összefüggések feltárását kell hangsúlyoznia.“

Az 1931-ben kelt és a Korparancs kötetben napvilágot látott író és osztályharc című írása előadásként több városban elhangzott (Pozsonyban, Kassán, Ungváron, Rozsnyón, Érsekújváron, Léván). Az 1930-as előadásvázlat és az egy évvel későbbi szöveg egybevetése azt mutatja, hogy eszmeileg egységes mondanivalóról van szó, de a két szöveg között csupán néhány soros szó szerinti egyezés figyelhető meg. A Korparancsban megjelent előadás természetesen kidolgozottabb, irodalmi példákban is gazdagabb. (Korparancs, Bratislava 1969. 78—99. 1.; a kötet első kiadása 1934-ben jelent meg.)

Végezetül előadásvázlatának befejező részében lelkesítő szjavakkal szólt a marxista író nehéz, de nagy fontosságú s felelősségteljes munkájáról. „A forradalmi konjunktúra úgy az irodalomban, mint általában elmúlt. De az örök emberit: a forradalmi szikrát,