Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Arató Endre: Magyar—szlovák együttműködés a 30-as évek Csehszlovákiájában (Fábry Zoltánra emlékezünk)
Arató Endre Fábry Zoltánra emlékezünk 1972 augusztusában lett volna a kiváló kritikus és publicista 75 éves; két évvel ezelőtt hullott ki kezéből az a toll, amely egy fél évszázadon keresztül oly sokat tett a marxista eszmeiség győzelméért. Munkássága nyitott könyv előttünk. Írásainak 15 kötete és a szerkesztésében megjelent kommunista művelődéspolitikai iap, Az Üt, amelyben számos cikke, tanulmánya jelent meg, fényesen bizonyítja, hogy Fábry Zoltán maradéktalanul tudta biztosítani a nemzeti és internacionalista érdekek összhangját. Életének, magatartásának is ez egyik legfőbb tanulsága. A két világháború közötti Csehszlovákia levéltárainak anyagában kutatva gyakran találkozhatunk a nevével. Néhány Olyan írására is rábukkantam, amely még nem látott napvilágot, s ha azok szervesen kapcsolódnak is művéhez s az ezekben az években megjelent írásaihoz, nem egy új gondolatot találunk bennük. 1930. március 14-én a szlovák Szocialista Akadémikusok Egyesülete nevében Ján Poničan kommunista költő levelet intézett a pozsonyi rendőrigazgatósághoz, engedélyezze Fábry író és társadalom című előadását, amelyet a pozsonyi prímáspalota tükörtermében április 8-án kívánnak megtartani. A szlovák főiskolások szoros kapcsolatban álltak a Csehszlovákia Kommunista Pártjához közel álló magyar Sarló szervezettel, vele együtt számos vitaestet rendeztek, és ebben a sorban foglalt helyet Fábry előadása is. A pozsonyi rendőrigazgatóság iratai között — az előadásokat ugyanis csak előzetes elolvasás után engedélyezték — ott van a jelentős marxista kritikus előadásvázlata. Munkásságára emlékezve, néhány gondolatot kívánunk felszínre hozni ebből a vázlatból, amelyben a szerző a műfajnál fogva élesebben, sarkosabban fogalmazott. Az író helyzetéből indult ki, és megállapította, hogy míg korábban, 1914jig az írók ha különböző táborokhoz voltak is sorolhatók, egy típust alkottak. „Ma az író nem mint író akar elkülönülni, de mint ember részt venni a történésekben. Az író a politikában. Az író részt kér az élet irányításából. Ez — karfelelősség és a ma egyedüli irodalmi mértéke. Az irodalom ma szociális tett, tehát a kritika is csak mint szociális tettet bírálhatja el az író működését.“ Fábry Zoltán két írótípust különböztetett meg: „az első mindig harcos lesz, kényelmetlen kortárs, felelősségrevonó, kontrolláló, megvesztegethetetlen, mentalitásának, igazságérzetének fanatikusa. A másik: Schöngeist, szobatudós, felhőkbe tekintő költő, vagy egyszerű üzletember: adok-veszek. Az áruproduktum korát éljük: ennek az utóbbi típusnak a konjunktúra kora ez. Az író produktuma egyszerűen áruproduktum lesz. Szállítható, szabadalmazható, sokszorosítható, hasznothajtó tőke __ Az első típus a h arcos természet, kora jövőt alakító harcaiba szól bele, irányítja, lelkesíti. Korunkat a szocializmus determinálja. A harcos író a szocializmus harci formáját és igazi lényegét fogja választani: osztályharcos álláspontra helyezkedik.“ Mindehhez szervesen kapcsolódott előadásának második gondolata, amely az osztály- harc jelentőségét húzta alá. 1914-ig az irodalomban — vallotta — az osztályharc és a proletár fogalma ismeretlen volt, és az utóbbi legfeljebb mint irodalmi rekvizitum szerepelt. A háború előtti irodalmat a valóság elől való menekülés jellemezte. „A valómagyar-szlovák együttműködés a 30-as évek Csehszlovákiájában
