Irodalmi Szemle, 1973

1973/2 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág (III.)

tói oklevelét, arra való tekintettel, hogy öt évig hadifogságban volt. így 1922. szeptember 1-én megkezdhette munkáját, és tizenhét évig tanított a református iskolában.

Szellemét majd két évtized felnövő nemzedékei, a mai ötven-hatvan évesek éltetik tovább. Komoly és ambiciózus jellem volt, kiváló pedagógus. Az ő utóhatásán már konkrétan nyomon követhető, hogy mit jelentett a tanító a parasztfalunak. Azt az „urat“ jelentette, aki nem ellenpólusa a parasztnak, hanem a szövetségese, mert csak ad a falunak, tudást és erkölcsi példát nyújt neki anélkül, hogy megbecsülésen kívül bármit kívánna érte. A tanító személye és társadalmi helyzete közügy, magánélete és munkája kollektív értékelés tárgya. A parasztközösség odaadóan ragaszkodik jó papjához vagy tanítójához, és nagyra értékeli őket. Mások, mint a gazdák vagy a zsellérek, mégis a faluközösség tagjai. A tanítót az elöljárók disznótorba hívják, keresztelőre invitálják, elengedhetetlen segítője a papnak, a vasárnapi istentiszteletek énekese, rá vannak bízva a gyerekek, a parasztjövő. A kultúra és a tudás nagyköveta ő az egyszerű és földhöz tapadt faluvilágban. Akúcs tanító feljegyzéseiből tudjuk meg azt is, hogy az iskola miképpen „buzdította a növedékeket a haza szeretetére“. Az iskolai év során a következő évfordulókról és állami ünnepekről emlékeztek meg: október 28-áról, a Csehszlovák Köztársaság megalakulásának ünnepéről, március 7-ről, Masaryk köztársasági elnök születésnapjáról és Május elsejéről, a tavasz és a munka ünnepéről. Október 28-a és március 7-e megünneplése a csehszlovák hazafiságra való nevelés jegyében történt. A tanulók szavaltak és kórusban énekeltek. A Krónika tanúsága szerint (1925-ben) ilyen volt egy március 7-i ünnepély programja:

1. Nad Tatrou sa blýska... (szlovák himnusz)

2. Masaryk elnök életpályájának méltatása (tanító beszéde)

3. Tatífku starý náš ... (vers az elnökhöz)

4. Pósa Lajos: Mi a haza?

5. J. K. Tyl után L. J.: Hol van honom... (hazafias vers)

6. Hej Slováci... (ének)

7. Kuzmány K. után: Ki az igazságért... (ének)

8. Hviezdoslav után L. J.: A Tátra leánya (vers)

9. Matuška J. után:Zeng az ég a Tátrán (ének)

10. J. K. Tyl után: Kde domov műj... (cseh himnusz)

A szövegek szerzői a cseh és szlovák nemzeti ébredés klasszikusai. Az évek során a műsorszámok annyira nem változtak, hogy ünnepély-sablonokká váltak. Rendszerint a falu és az egyház elöljáróságát is meghívták ezekre az ünnepélyekre. Pósa Lajos verse a haza fogalmának szinonimájaként a szülőföldet dicsőíti romantikus lelkesedéssel, s a versszakak refrénként visszatérő zárósorával az iránta érzett hűségre buzdít: „Bárhová visz szerencsétek, ezt a hazát szeressétek“. Később Pósa A kis honfi című verse is ismétlődő programszám lett. A pedagógiai cél egyértelmű: a parasztmentalitásnak megfelelően és a csehszlovák művelődéspolitika elvárásait is kielégítően a táj, a környezet, a szülőföld szeretetére, a hozzá való ragaszkodásra, tehát lOkál- patriotizmusria nevelni a falut. Ugyanígy a későbbi feljegyzések. A körülhatároltság és a szűk mozgási lehetőségek jellemzésére érdekes adalék az évvégi kirándulások helye és módja. A Krónikában minden év végén szerepel a következő sztereotip bejegyzés: „Júni 25-én a helybeli r. k. és a pezsernyei állami iskolával együtt kirándulást rendeztünk Magyaradra, ahol a gyerekek megfürödtek, majd a szántói savanyúvízforrást tekintették meg.“ így lett Szántó és Magyarad, a két szomszédközség a gyarmati isko- lásgyerekek Mekkája. A kirándulások helyeként néha Garamszentgyörgy (ugyancsak szomszéd falu) is szerepelt, vásámézőbe mentek oda — persze gyalogosan — a tanulók, mert akkor Szentgyőrgynek kirakodóvásár-rendezési joga volt. Az én első idegen- ség- és távolságélményem is egy ilyen szentgyörgyi vásárhoz fűződik: kis elsős voltam, és egy notesz alakú, összecsukható tükröt vásároltam, rózsaszínű fésűvel és vékony ceruzával.

De a legmesszebbre akkor juthatott a falu embere, amikor bevonult katonának. A katonaélet emléke, a háborús élmények vagy a hadifogság keserves kalandjai egész életre szóló élményként vésődtek a tudatba, ahonnan alkalomadtán elő-előtörtek. A falumnak — érdekes módon — az én gyerekkoromban már nem volt mesekultúrája,