Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Költészetünk kisantolőgiája
Feres János Viola sírása Olajos-fekete csigás fürtökkel hamvas nyakán, fél orcája előtt, ül a sírnál Viola, feje alvó virág, hideg holdsugár szór rá gyémántesőt; ül a sírnál lehajtott fejjel Viola, összekulcsolt két keze jázminfehér, halott édesanyjához sírva beszél: — Tömött csomókban szikráznak a csillagok, de az eltévedt bárány keservesen béget, reményeim nyája szerteszéledt. Ezüstszín hamu szitál a szívemre, jaj, az én holnapom szomorú, sötét vár — ki aggat virágot kiszáradt fáimra? Jaj, anyám, édesanyám, kié leszek én már? Kezem üres, mégis tüskés akácgallyat szorítok mellemre — csak jönne a halálba vivő tutaj, mely engem is felvenne! Arany csodájú, de hideg cseppkőbarlang, jaj, a magány! kié leszek, kié leszek én, édesanyám? Örülni csak szeretve, szeretve lehet! Lesz-e valaki, aki — ha én nem szeretem, érzésem málnabokrain édesség nem is terem — melegre tudná szeretni deres szívemet? • Rám néz-e majd egy bánatos szempár, mely felismeri bennem húgát a Meseországban sütő napnak? Élnek-e törpék kik elejtik koporsómat, hogy egyszer feltámadjak? Jaj, ha az Öröm-király felszabadítaná erőim, virág-kezemmel egy hegyet is továbbvinnék talán, de egyedül nem élhetek, valakié akarok lenni — s kié leszek, kié leszek már, édesanyám? A lelkem áramkörébe repülő fehér hattyúk mind feketévé változnak, úgy szállnak tovább, amerre nézek, véresen jajgat a kés-szívű szélben a mályva, a vadnefelejcs, a mécsvirág. Szememből virágeső hullana a földre, lengő hajamból ezüstös zene szikrázna az égre, lábam alatt rózsává változna a tüzes csalán, s jaj, nem enged magától a szakadék széle, mert nem tudom, kié leszek, anyám. Felébrednek a cinegék, csízek, hangjukat tündérek gyűjtik, piros kárpitot szőnek belőle, a dombok fölé kifeszítik, a levelek alól kimásznak a csigák, fényes bogarak, s jaj, énbennem minden kormos marad! — Csillagom, ne sírj, utolsó kicsiny reményed szorítsd magadhoz, mint sebesült bárányt, a segítő sugarak egyszer majd rád is lenéznek, szívedből kihull a tüzes tőr, a szemed csodát lát.
