Irodalmi Szemle, 1973
1973/2 - Lovicsek Béla: Fekete hajnal
— Nem akarlak szembeállítani az anyáddal, sőt... — mondta elgondolkodva, nagyon komolyan. — Elromlott, félresiklott az életünk. Hogy ki a hibás, én vagy ő, nem tudom... Lehet, hogy neki van igaza, az is lehet, hogy nekem. Egy biztos: nem jól van ez így... Felnőtt ember vagy, kész férfi, kötelességem, hogy nyíltan és őszintén beszéljek veled... Őszintén megmondom, te egy kicsit mindig több és kedvesebb voltál nekem, mint a három bátyád. Miért...? Talán azért, mert te voltál az utolsó, a kicsi, az öcsi, talán azért, mert nem akartuk, hogy legyél, mégis megjöttél. Mikor megtudtam, hogy útban vagy, haragos és dühös lettem, aztán mikor először megpillantottalak a pólyában, elszállt a haragom. Annyi kedvességet és meleget talán egyetlen gyerek se kapott még apától, mint te. Ha megkérdezed, miért, nem tudom megmondani... Pista bátyádból orvos lett, Feriből tanító, Karcsiból atomfizikus, belőled meg kertész. Kertész ... Ez a képesítés eltörpül az orvosé meg az atomfizikusé mellett, ugye, fiam, én mégis úgy érzem, hogy a négy fiam közül te vagy és te leszel a legemberibb ember. Ámbár az is lehet, hogy tévedek. Ne érts félre: a bátyáidat is szeretem, mégis... Igyál, fiam, egészségedre! Lám csak, hogy szétszóródtak az országban: Pista Kassán működik, Feri Gömörben, Karcsi Prágában. Nagyon távol estek a szülői háztól. Ha letudod a katonaságot, te is megtalálod a helyedet. Fiam, én azt szeretném, és ezt ne vedd parancsnak, azt szeretném, ha anyádhoz közel helyezkednél el. Később talán rájössz, hogy miért kérlek erre... Mindent, amit tudtam, megtettem értetek. Nem kell szégyenkeznem miattatok, sőt büszke lehetek rátok. Nem tagadom, az is vagyok. Mégis, mégis valami nyomja a lelke- met: anyád ... Sokkal több tiszteletet és megbecsülést érdemelne. Igen, tisztelnem és becsülnöm kellene mindazért, amit értünk tett, ötünkért. Most kezdem csak igazán megérteni és sajnálni őt, de ez kevés vigasz. Mit sem segít rajta. A megértés meg a sajnálat, de még az anyagi támogatás meg a bőség sem adhatja vissza a szerinte elveszett és eltaposott emberi méltóságát. Látod, fiam, milyen finoman és precízen fogalmazta meg: emberi méltóság! Ha valaki eljut odáig, hogy megnyugvását csak abban lelné, ha a párját kiterítve látná, és egyéb vágya már nincs ebben az életben, csak az, hogy ő temethesse el azt, akivel így vagy úgy leélte az életét, az szörnyen elszánt és elkeseredett ember ... Ötvenöt éves leszek őszre, ötvenöt évesen halálra ítélt. Nem bíróság mondta ki felettem, mégis borzasztóbb a bírósági ítéletnél. Nehéz elviselni. Talán nem is lehet. Egészségedre, fiam!... Hogy teljesen megérthess és ítélni tudj felettem ... felettünk, egyet-mást el kell mondanom az életünkről. A frontról, illetve a hadifogságból abba az Ipoly menti faluba tértem haza, ahol még ma is él az apám, a te nagyapád. Örülték a szüleim, a testvéreim, hogy épségben, jó erőben tértem haza, én meg annak örültem leginkább, hogy a családi asztalnál ebédelhettem, és hogy a régi, a megszokott ágyamba hajthattam nyugovóra a fejem. Pillanatnyilag semmi más nem érdekelt. Fütyültem a mendemondákra, a suttogásra, még a politikai helyzet sem izgatott különösebben. Talán még az sem dühített és keserített el, mint másokat, hogy Csehországba hurcolnak. Az elmúlt években sokkal rosszabb és nehezebb körülmények közt is kibírtam, eleget éheztem és fáztam, ráadásul állandó halálveszélyben forogtam. Nagy csehországi gazdaságban dolgoztunk. Nem hajszoltuk magunkat, de azért nem is lazsáltunk. Jól kijöttünk a gazdaság vezetőjével, szépen is kerestünk, egyszóval nem éltünk rosszul. Az eset politikai hátterét nem láttam tisztán, őszintén szólva nem is nagyon érdekelt, a szögesdrótok közül szabadult ember öröme minden más őrzést elnyomott bennem. Teljesen azért nem tudtam megbékélni magammal és a világgal. Egyre gyakrabban jutott eszembe Anna, a tanítónő, aki bevonulásom előtt a faluban működött. Életemben egyetlenegy nőt szerettem igazán, Öt, Kulcsár Annát. Valahonnan a keleti részekről került hozzánk. Szerette és tisztelte őt a falu apraja- nagyja. Kiváló pedagógus volt. Törődött a fiatalokkal is. Dalárdát szervezett, a hosszú téli estéken meg színdarabot tanított be. Különös erő lakozott abban a vékonyka teremtésben. A falu legvadabb legénye is megjuhászkodott előtte, és kezes bárányként engedelmeskedett neki. Máig is rejtély előttem, hogyan csinálta... A legények közül sokan megpróbálták neki udvarolni, többen a jógazda fiúk közül is. Hiába. Megközelíthetetlen volt.
