Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Bányai (Munels) Pál

és süteményekkel, és hahotázva kijelentete, hogy nem bolond elutazni, mikor jól élhet közöttünk. Rábeszéltük, hogy valamit dolgozzon. Egy ideig éjjeli őr volt építkezéseknél. Volt, hogy példámat követve analfabéta magyar marhakereskedők levelezését intézte. Néha kirakodni segített fuvarosoknak. De mihelyt valami pénz volt a zsebében, visszatért munkakerülő, kávéházi egzisztenciájához, kölcsönökből élt.

Rátérek arra, hogyan lett Munelsből Bányai. Ogy látszik, volt valami burkolt értelme vagabund életmódjának. Megtanulta látni a tőkés társadalom perifériáinak életét. Felgyűlt élményei-tapasztalatai művészi megörökítésre késztették. Bizalmas beszélgetésre hívott, s kijelentette, hogy író lesz, és én leszek irodalmi tanácsadója. Ennek az elhatározásnak, melyet vasakarattal megvalósított, köszönhetem ritka élményemet. Nyomon követtem az íróvá válás izgató folyamatát az első bizonytalan próbálkozásoktól a végső és sajnos, egyetlen nagyobb alkotásig. Együttműködésünk abban állt, hogy megmutatta írásait, és megkövetelte tőlem a minden részletre kitérő kritikát, persze elméleti megokolással és technológiai megjegyzésekkel. Bányai nagyműveltségű ember volt, látását kiművelte a festészet, társadalmi kritikáját a marxista szemlélet. Persze, az irodalom sajátos öntörvényű szakma, melyet a legnagyobb tehetségeknek is évekig tanulniuk kell. S különösen a művészi prózát, melynek a szakértő szerint szubtilisebb és nehezebb regulái vannak ritmikában, mondattanban, stilisztikában, mint a verselésnek. S most hamar a félreértés elkerülése végett megjegyzem, hogy viszonyunk egy jfíllanatig sem volt valami mester-tanítvány féle. Mondhatnám, e munka folyamán ő parancsolt, én engedelmeskedtem. S mi több, minden kritikai szavam kemény ellentmondásra talált, agresszívan védte a maga még olyan rossz megoldásait is. Tanácsaimat sokszor gyűlölettel és megvetéssel honorálta. Az irodalom terén bur- zsujnak tekintett, aki jogtalanul élvezem felhalmozott tudásomat, és tehetségemet biztosan loptam, vagy legalábbis bitoroltam. Mindez nem zavart, inkább szórakoztatott és magamban titokban igazat adtam neki. Öt véltem a nagyobb tehetségnek, és biztos voltam benne, hogy néhány év alatt tüneményes prózaíró lesz, segítségemmel vagy anélkül. Ma is az a meggyőződésem, hogy kedvezőbb körülmények között nagy realista íróvá fejlődött volna.. Sajnos, írói évei a növekvő fasiszta veszély évei voltak, és a katasztrófa őt is gyorsan utolérte és leteperte. Erről később. Tanulóéveiről szólva, érdekes, hogy rövid idő alatt egyénileg átfutotta az irodalom hosszú történelmi fejlődését, naturalizmuson, leíró s kritikai realizmuson s mindenféle izmuson keresztül egészen egy gorkiji sajátosságú szocialista realizmusig. Első írásai — riportokat írt Prága éjjeli életéről — durva, valósághoz ragadt naturalista rajzok voltak. Irt magyarul, németül és csehül is, az utóbbiakat néha sikerült elhelyeznie mindenféle álnéven prágai lapoknál. A szerkesztőknek s biztosan az olvasóknak is tetszettek, nekem nem. Időről-időre vidékre mentem mint orvos. Oj írásait utánam küldte, s ha nem akadt más pénzforrása — és nem sokszor akadt —, megadóztatott engem.

Átugrok néhány évet, viszonyunk nem változott, talán még rosszabbodott. Tudniillik végülis letelepedtem Ostravában és megnősültem. Végtelen undorral vette tudomásul

— úgy vélte, hogy beleestem a családi sírboltba, és gyermekeket nemzek mesterművek helyett. Különösen emlékszem egy ostravai látogatásra, hozta a Fakó földek kéziratát. Orvosi rendelőmet lefoglalta, ott írdogált, majd aludt a kanapén. Feleségem mintegy hipnotizálva bámulta. King-Iíong volt, győzelmesen bömbölő-hörgő-zabáló embermajom. Ellenállhatatlan hatása volt sok nőre, gyermekre. Imádták ezt az izmos, szőrös, mindig vidám és tréfás, csínyekre kész, elasztikus járású és hallatlanul jó étvágyú emberpéldányt. A Fakó földeknek megérdemelten nagy sikere volt, lefordították csehre is. Engem rosszmájú ironikus grimasszal ábrázolt ebben a regényében, mint cinikus falusi orvost, amilyen sohasem voltam. Nem tiltakoztam, s nem ez volt az egyetlen eset, hogy regényfigurává lettem íróbarátaim jóvoltából. Megemlítem, hogy Ostravában menyasszonya volt, Ostravában is, tudniillik jártában-keltében sok helyen kiépítette stratégiai bázisát és adófizetőit, s menyasszonyait nehéz lett volna regisztrálni, any- nyian voltak.

München az ő számára is tragikus krízist jelentett. Érezte a közeledő összeomlást és saját életének bukását is. Érzékeny politikai lélek volt, és bármilyen is volt különben, egy dologhoz hű maradt egész életében: a kommunizmushoz. Tudta, mi vár rá, s mélyen megrendülve észleltem akkor rajta a testi-lelki változást. Lefogyott, kezei reszkettek, kereste az utat vissza a párthoz, sikertelenül.