Irodalmi Szemle, 1973

1973/10 - HAGYOMÁNY - Forbáth Imre: Bányai (Munels) Pál

Forbáth Imre: Bányai (Munels) Pál

A húszas évek elején prágai magyar csoportunk élte a maga sajátos politikát s kulturális életét. Voltak köztünk tudósok, művészek, dadaista költők, orvosok, főiskolai diákok. Forradalmárok voltunk és éhenkórászok. Éheztünk és vitatkoztunk, minden héten összejöttünk egy kommunista kiskocsmában, az Anna Cérnában, esténként az Edison kávéházban, vagy Spitzer Ferenc zseniális szavalónk és rendezőnk lakásán. Ebbe a nyomorú, külvárosi lakásba toppant be egy emlékezetes napon Munels Pál. Lovaskatona, civilben festő, besztercebányai milliomos család csemetéje. Amint megtudtuk, megunta a katonáskodást, őrmesterét felpofozta, áristomra Ítéltetett, s megszökött. Megpróbálom lerajzolni: pompás férfijelenség, amolyan Tarzan-féle — a dzsungelból, mélyen ülő villogó barna szemekkel, rekedt basszushangja megtöltött minden helyiséget. Modern művész, vad forradalmár, nőcsábász. Rövid vendégszereplés után eltűnt, valószínűleg leülte katonai büntetését, végülis megszabadult a mundértól, s ment Németországba tanulni festészetet és forradalmat. Ott találkoztam vele Georg Gross' műtermében, majd dadaista költők-művészek, Arp, Huelsenbeck, Tristan Tzara s mások társaságában s utcai kommunista demonstrációkon. Hazájába visszatérve mint kommunista párttitkár működött Losoncon. Néhányszor ott jártam, s hallottam róla, közismert jelenség volt, motorkerékpárján száguldott szerte a megyében gyűlésekre, szónokolt, bujtogatott, verekedett csendőrökkel, rendőrökkel. De nemsokára kitűnt, hogy a pártnak több kára volt belőle, mint haszna. Különböző históriák miatt, melyek között a legcsúnyább volt elrontott házasélete egy kitűnő és szép elvtársnővel, kizárták a pártból. Felmerült újra Prágában, talajt vesztve, meghasonlott lélekkel; közben a milliomos család tönkrement, az apja meghalt, s a két Munels fiú anyja nyakán élősködött. Tény az, hogy sohasem tudta kiheverni, hogy a párt kitaszította. Ez volt élete legnagyobb tragédiája.

Minek tagadni, hogy pártbóli kizárása után és bizonnyal annak következtében demoralizálódott. Persze, voltak esetek, mikor tehetséges s alkotó erővel busásan áldott emberek aszociálisak voltak, vagy lettek. Némelyek híresek voltak mint írók és hírhedtek például mint bűnözők. Ismertem Ilyet kettőt is: Georg Kaisert, a weimari republika egyik legnagyobb drámaíróját, aki börtönviselt ember volt. Jakab Harin- gerrel, a kiváló lírikussal akkor találkoztam, mikor bújkált, félve hogy melyik pillanatban fogják el a hekusok. Szóval, puritán erkölcs, úgy tűnt, nem mindig szükséges feltétele a művészi alkotásnak. Munels évekig mint egy kötéltáncos sétált a szakadék fölött, s állandó veszélyben, hogy lebukik. Társaságunk nem volt felesküdt híve valami polgári morálnak, de sokszor éreztük, hogy Munels túllép nemcsak a polgári, hanem minden erkölcs határán. Voltak vidám szélhámoskodásai, s voltak kevésoé derűsek.

Meg kell írnom, hogy ez a lejtőre került s külső életében annyira lezüllött ember mindvégig megmaradt hívő kommunistának. Számtalan beszélgetésből tudom, menynyire követte állandó, szenvedélyes figyelemmel a politikai életet, mennyire érdekelte minden hír a Szovjetunióból, milyen nosztalgiával emlékezett vissza mozgalmi múltjára. Munels nagytehetségű ember volt és tisztán látta a társadalmi erők mozgását és a törvényszerű kapcsolatot a kommunista világszemlélet és a progresszív kultúra minden megnyilvánulása között. Ebben kell látnunk jelentős írói műveinek gyökereit.

Voltak vidám szélhámoskodásai. Az akkori baráti kör még élő tagjai emlékezni fognak számtalan csínyére, burzsoáktól szellemes módon kicsalt pénzekre, de arra is, hogy itt-ott finanszírozták a Vencel-tér könnyű dámái is. Időnként leutazott Besztercebányára, s özvegy mamája sifonérjából kihalászta a családi ékszerek utolsó maradványait, amiket aztán eladogatott. Kávéházi társaságunk megszokta, hogy fizetetten számláit nyugodtan ránkhagyta. Kárpótolt ezért elpusztíthatatlan jókedve, sziporkázó tréfái, veséző talentuma. Néha azonban megúntuk a túlzásba menő élős- ködést. Emlékszem, egyszer összeadtunk útiköltségére, és ha jól emlékszem, Weiner festő elkísérte a vonathoz, hogy tényleg elutazzon. Mekkora volt a meglepetésünk, mikor késő este megjelent, kihúzott a zsebéből fél kiló finom felvágottat, zsemlékkel