Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág
1 érve egészen nyilvánvaló, amikor a megváltozott falusi életforma sok hagyományos szempontot és érdeket fölöslegessé tett. Amikor az új ház elkészült, mindez még nem mutatkozott meg azonnal, mert az építészek ebbe a részbe is sok újdonságot, a hagyományostól eltérő elemet építettek bele. A hálószoba nagyablakos és deszkapadlós, ablakait vászonrolók sötétíthetik el. A konyhatalaj mintás cementlapokkal van kirakva, hogy könnyű legyen felmosni, tisztán tartani. A betontornácról kettős ajtó vezet a konyhába, a hideg tökéletes kizárása céljából; kívülre kétszárnyú tömör ajtó került, belülre egyszárnyas, üvegezett. A spajz ajtaja ott nyílik a tűzhelytől alig karnyújtásnyira, célszerűen. Az elrendezés számításaiban megfontolt, a kisebb méretek is elviselhetők, de a lakás hidege olyan tény lett, amit tűrni kellett és számolni vele. Télidőben a konyhában állandóan égett a tűz, de — a külső ajtó nyitva lévén — az üveges ajtó kinyílásával sűrű gomolyokban tódult be a hideg, és a helyiség azonnal kihűlt. Kemény teleken a párák lecsapódtak a belső ajtóra, a főzés gőzei apró patakokban folytak alá, mintha izzadna a deszkaajtó, s az üvegek állandóan párásak voltak. A lecsorgó nedvesség a cementtalajra csöpögött s az ajtó alsó részén beszivárgó hidegtől megfagyott; néha alig tudtuk kinyitni az ajtót, mert ujjnyi vastag jégcsapok kötötték a cementlapokhoz. A konyha légköre meg úgy alakult, hogy a talaj közelében hideg volt és huzatos, a meleg levegő a magasba szállt, és a különböző hőfokú levegőrétegek fokozatosan helyezkedtek el egymáson: az asztal mellett ülő ember lába fázott, dereka langymelegben, homloka meg rendes szobahőmérsékletben volt; az igazi meleg fenn tanyázhatott a mennyezet gerendái között, és a padlásdeszkákra lapult. Gyerekfejjel úgy próbáltam segíteni magamon, hogy vacsora után, amikor kialudt a tűz, föltelepedtem az asztalra, úgy olvastam a petróleumlámpa barnapiros fényében. Reggelente a sütőre ültünk öcsémmel, meztelen lábunkat a meleg vasak fölé lógattuk, és ropogtattuk a vason pirított, libazsíros kenyeret. A hálószoba másképp volt hideg, mint a konyha, ebben télen állandóan és mindenütt hideg volt, mert ezt a helyiséget sosem érhette napsugár, és a falaknak nem volt alkalmuk felmelegedni, hiába voltak a rekkenő nyarak. Az utca oldaláról a magtár hűvös betontömege zárta el előle a kelő napot, a külső falától alig egy méterre fekvő szomszédház a déli naptól fosztotta meg, és reggeltől estig árnyékban tartotta a falát. Örök árnyékban állt ez a szoba, azért volt hományos, hűvös és napfénytelen. Falai nem voltak nedvesek, csak ridegek, a padlóból és a rongyszőnyegekből hűvösség folyt meztelen talpunk alá, és téli reggeleken vastag jégvirágok virultak az ablakon. Bár talán a jégvirágok csak később jelentkeztek, amikor már esténként befűtöttünk egy kerek, fekete kályhába, hogy lefekvéshez enyhüljön meg a szoba, a dunyha és a vánkos meg a derékalj. Hajnalra aztán jégvirágok alakjában az ablakra fagyott a gyér meleg, és a szobában fagyponttól alig feljebb lehetett a levegő hőfoka. Megszoktuk, hogy a karunkat és a vállunkat ne hagyjuk kinn a dunyha fölött. így szólt bele a föld parancsa és a termés döntő szava az életvitelünkbe és a kényelmünkbe, közvetve, de kivédhetetlenül. Mert bár a parasztember állandóan hideg és meleg váltakozó hatásának van kitéve, hiszen munkájában a természettel áll szemben, pusztán és magára hagyatva, a régi parasztházakban mégis egyenletesebb volt a meleg és állandóbb a hőmérséklet, mint a mi új házunkban, hiszen azoknál a kis ablakok is a hideg kizárásának célját szolgálták. Néhányszor találkozhattam is a szüleim beszédében elszórt mondatokkal, félgondolatokkal arról, hogy „a másik tervezetet kellett volna elfogadni“, de annyira esetlegesen hangzottak el, hogy szinte semmi jelentőségük sem volt — ami annak a bizonyítéka, hogy nem vagyunk mi hívei a megmásíthatat- lannal szembeni látványos, hangos és meddő lázadásnak, inkább próbálunk szívósan és sok munkával, türelemmel hatni a környezetünkre, akaratunk szerint alakítani, s látszólag nem vesszük észre, hogy közben mi magunk is alakulunk hozzá és általa. Ha a körülmények hajthatatlanok, alkalmazkodunk hozzájuk, de megvalósított elképzeléseink következményeit türelmesen és fegyelmezetten elviseljük, vállaljuk tetteinket. Az új házban is így éltünk, igazában elégedetten és talán két évtizedig, a szüleim még tovább.
