Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág
w 1. A ház Tágas parasztportán áll a házunk, elfér rajta az alsó és a felső ház, s a két ház között még elég széles udvar marad arra, hogy a kévékkel megrakott „hosszúszekerek“ végigdöcögjenek rajta a szérűskert felé. Amikor én születtem, a mai alsó ház helyén még egy öreg épület állt, kamra pincével és egy konyha, itt laktak a szüleim és én, majd később az öcsém is, tehát a fiatalok. A hosszú felső épület lakórészében lakott a dédapám (kisöregattya), a nagyapám (öregattya) ős a nagymamám (öregmama). De ennek az épületnek is az első szobája (az elsőház), a tisztaszoba akkor már részben a szüléimhez tartozott, mert anyám menyasszonyi bútoraival volt berendezve: a két magasra vetett ággyal, két állószekrénnyel, szétnyitható ebédlőasztallal, hat székkel és az ellipszis alakú, nagy állványos tükörrel (a tükörállvánnyal), melynek két oldalán fiókos szekrények is voltak; húszévesen mézsárga keményfa bútort hozott anyám a házasságába. Igaz, itt állt még a nagyanyám két barna ruhaszekrénye is. Amolyan öltözőszoba volt ez az „elsőház“, nem lakták, fűteni sem lehetett, mert nem volt benne kályha. A szekrények teli voltak fehérneművel, ágyneművel és ünneplő ruhákkal, s az ágyakban soha senki nem aludt. Az asztal fölött aranyozott üvegdlszes, porcelánernyős petróleumlámpa függött, de ez sem világított soha, petróleum sem volt benne, és a kanóca végét nem kormozta láng, tiszta fehér volt. Az agyagtalajt háziszőttes rongyszőnyeg fedte, az ablakokat csipkefüggönyök takarták. A szekrények tetején, az ünneplő kalapok mellett berlinerkendők nagy fehér dobozai fehérlettek. Az elsőháznak nagyobbak az ablakai, mint a hátsó szobának, két ablaka az utcára néz, egy pedig az udvarra, és közepes nagyságukkal is mintegy azt jelezték, hogy ők már a jövőhöz tartoznak és a parasztvilágban mintegy előrelépést jelentenek a modernebb életszemlélet és korszerűbb életforma felé. A szoba nyáron kellemesen hűvös volt, télen jéghideg, még a melegségre alkotott ágyak is árasztották ilyenkor a zimankót, és olyan gyorsan öltöztünk benne, mintha valami láthatatlan társakkal versenyeznénk. Nyáron, déli pihenő idején jó volt benne lefeküdni a „pokrócra“ (így hívják a faluban a rongyszőnyeget), bár az ember könnyen náthát kapott, és fölkelve minden tagjában érezte a hideget. A tisztaszoba után a nyitott konyha — a pitvar — következett, itt volt tulajdonképpen a felsőház bejárata, tömör barna faajtó, előtte barnára festett „veréce“. A csu- paajtó kis konyha legfontosabb része a kupola alakú nyitott kémény (a füstölő) volt, ahol egész éven át pergamenbőrű, sárgás oldalszalonnák, barnafoltos kolbászok ős penészszínű, füstös disznólábak lógtak. A hátsó szobából a falon át kályhacső nyúlt ki a kupolás, szurokfekete térbe, és szorgalmasan pipálta a kéménybe a füstöt. De a friss hús füstölését nem bízták erre az egyetlen kályhacsőre, disznótor után. amikor a sóval pácolt (besózott) füstölnivalót felaggatták a kéménybe, asztalt helyeztek a kupola alá, az asztalra hokkerlit tettek, erre pedig egy öreg lavórt, amelyben hetekig nedves forgácsot, rongyokat, kócot és más, bőven füstölő anyagokat égettak, vajúdó parasztvilag Duba Gyula
