Irodalmi Szemle, 1972

1972/10 - Duba Gyula: Vajúdó parasztvilág

hogy a friss disznővégtagok még az enyhe tavaszi napok jötte előtt jól megfüstölőd- jenek. A konyha falát körben virágos tányérok díszítették. Ez a helyiség volt hát nálunk a hall, melyet azonban a paraszti célszerűség nem hagyott kihasználatlanul, mert beleépítette a füstölőt, aztán télen ide tettük be a muskátlikat, a krizantémokat és más cserepes virágokat, faládájukban a „leander“-eket (oleander), hogy meg ne fagyjanak. Még egy stelázsi is állt a pitvarban a befőttek meg a zsírosbödönök részére, és a vizespad, a két zománcos vödörrel, amelyekben állandóan volt víz, s ha elfogyott, az emberek (a férfiak, nálunk a férfit embernek, a fiút gyereknek hívják) az asszonyi felszólításra a kútból vizet hoztak a főzéshez, iváshoz.

A nyitott konyhából keretes, üveges ajtó nyílt a hátsó szobába, ahol a nagyszüleim laktak. Nagy, homályos szoba volt ez, két kis ablakkal, a nappali tartózkodás helye, mert ősszel, télen és tavasszal itt főztek, itt volt meleg, itt étkeztek a napszámos munkások, itt ültek le a vendégek, itt teltek el a hosszú téli esték. Az ajtó mellett jobbra kék olajfestékkel festett, rakott tűzhely állt sütővel — és „kályhalyukkal“, a száradó csizmák és a macskák részére. Folytatásaként kisebb asztal következett, főzésnél edények álltak rajta meg a kenyér, fiókjában voltak az evőeszközök. Aztán a két ágy egymás mögött, egészen a falig. Az istállőfalnál levő ágyban a nagyanyám, jobb oldalt a falon, a feje felett függött az ingaóra. Nem súlyokkal felhúzható (prun- duszos) óra volt, modernebb annál, kulccsal kellett fölhúzni, és félóránként dallamos zengéssel jelezte az idő múlását. Öregmama keltette az embereket, talán éjszaka is hallott minden óraütést. S ha az istállóban dörömböltek, rugdalóztak a lovak, vagy valamelyik elszabadult kötőfékjéről és ennivalót keresve csatangolt a sötétben, nagyanyám már fenn volt: — Józsi, hallja, rugdalóznak a lovak, menjen ki! — mondta öregattyának. Nagyapám vászongatyában, papucsban ment ki hozzájuk, rendet csinált közöttük, az elszabadult lovat megkötötte és árpaszalmát vetett elébük a saroglyába, hogy nyugodtan ropogtassák az éjszaka. A szoba másik felében, az udvarra tekintő két ablak előtt volt a nagy asztal és az L alakú hosszú és széles pad; a székek és az ágyak mellett álltak. Az asztal mellett, szemben a bejárattal, a főhelyen volt a nagyapám helye. Vacsora alkalmával a kapások vagy aratók az ablakhoz a padra ültek, apám, a fiatal gazda helye széken volt, szemben a munkásokkal. Emlékezetemből elővillan egy kép, mely azt bizonyítja, hogy a beépített szekrény nem új találmány; öregattya bal kezénél volt a falba süllyesztett „vakablak“; ablakszerű üvegajtaja mögött, a polcon tartották a nagyszüleim az énekeskönyveket, kalendáriumokat, a hivatalos papírokat és nagyapám borotválkozószereit, a beretvát, fenőkövet, „pemecset“ és a fenőszíjat. Barna deszkamennyezete volt a szobának, megbámult gerendák tartották, a gerendák keresztben egyenlő távolságokra osztották föl a padlást és alacsonnyá tették a szobát. A gerendákra a szoba hosszában széles deszkát szögeitek, ezen cipősdobozokat, öreg iratokat és könyveket, újságokat és egyéb olyan tárgyakat tartottak, amelyekre bármikor szükség lehetett, mert a mindennapi élet használati tárgyai közé tartoztak. Balra az ajtó mellett volt még egy ágy, itt aludt kisöregattya, s egy rövid pádon télikabátok, ruhadarabok hevertek, ez volt a szurgyék. Ennek a szobának is döngölt agyagtalaja volt, melyet az ágyak előtt rongyszőnyeggel borítottak le.

A hátsó szoba után az istállók következtek, a lő-, majd a tehénistálló. Azután a hátsó kamra a „hambár“-ral (hombár) és az akol, a juhok részére, amelyet csak később ragasztottak az épülethez. Tipikus hosszú parasztház volt a nagyszüleim háza, a földműves munka és a paraszti létforma célszerű szempontjai szerint épült fel, fehérre meszelt, cseréptetős. Az asszonyok tartották rendben, az eső mosta vakolatot lótrágyás- pelyvás sárral javították ki és a falat bemeszelték, majd az eresz alatt, a földnél széles, sötétkék szegéllyel díszítették. Az eresz alját és a szobák talaját tapasztották, csapták, rendben tartották. A nagyszüleim életében — anyám mai szavával: azelőtt

— azokból az anyagokból tartották rendben a ház asszonyai az épületeket, amelyeket a gazdaság kínált: pelyvával és törekkel, ló- és tehéntrágyával, agyaggal (ezt az Ebes-dombról meg a Felsőpástról hordták), a meszeléshez és festéshez való finom homokot meg a patakból szedték ki kapával. Lakását illetően nagyrészt önellátó volt a paraszt társadalom; ha a ház idegenből hozott anyagokból — homokkő, fűrészelt fa és deszka, tégla, cserép — fölépült, karbantartásához a parasztember megkereste maga körül a nyersanyagot, sőt, ha másodrendű, kisebb gazdasági épületet, kis kam-