Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - FIGYELŐ - Tóth László: A földön maradni (Dušan Kužel: Kitérő egyenesek, Madách 1971)
6. Az ember sorsa. Mint már említettük, a Rabszállítás realitása A homok asszonyát idézi, a mű egyes részeiből, valamint egészéből kisugárzó emberség pedig Lénárd Sándor könyveinek (Völgy a világ végén, Római történetek, Egy nap a láthatatlan házban) mélységes humanizmusát eleveníti fel. Ceccherini és Lénárd életútja szöges ellentétben áll egymással, de mégis van egy közös vonásuk: Lénárd a világot járva találkozott rengeteg emberrel, Ceccherini pedig kis térben találkozott sok emberrel. Ezek a sokszínű találkozások (kommunikációk, összetűzések) egyrészt megkeményítik a jellemet, másrészt fogékonnyá teszik az emberi dolgok komplex érzékelése és értékelése iránt. Az ilyen ember aztán bátran mondhatja: „mindig a világ közepén vagyunk, mindenhonnan egyforma messze van a világ vége" (Völgy a világ végén). Ezt akarta Olgi is: „Akár paradicsom, akár pokol, egyre megy. A világ tárult fel előtte. Csakis az érdekelte: hogy a világ táruljon fel előtte. És hogy valamiképpen benne éljen a világban". Nem az opportunizmus és a közömbösség filozófiája ez, hanem a tetté. Nincs tiszta kéz: aki nekivág a világnak, azt többé-kevésbé bepiszkítja a világ szennye. De csak ez marad: nekivágni. Akár paradicsom, akár pokol... A Rabszállítás üzenete, jelentése tehát ennyi: ha összeszedjük magunkat, nincs az a kegyetlen valóság, amelyben ne szorgalmazhatnánk emberré válásunkat, amelyben ne próbálhatnánk feltárni és megérteni az életet. Ez az embertörténeti jelentőségű alkotás azt példázza, hogy érdemes harcba szállni önmagunk megteremtéséért. Mészáros László a földön maradni (Dušan Kužel: Kitérő egyenesek, Madách, 1971) „Akik sohasem álltak még vigyázz-ban, nehezen tudják elképzelni, hogy egy adott pillanatban milyen erős kényszert érezhet az ember, hogy akár az egyik lábát is megmozdíthassa." (André Breton) A közelmúltban magyarul is megjelent Kužel-kôtet olvasásakor a leginkább szembetűnő dolog a központi alakok személyiségének lépcsőzetes megkompo- náltsága. A „személyiség" fogalmának említésekor teljes mértékben vállalni tudom itt Sükösd Mihály személyiségdefinícióját: „A személyiség... egyedi jellemvonások, alkati és társadalmi meghatározottságok modellizált érvényű foglalata." (Sükösd M.: Változatok a regényre — Gondolat, 1971, 146. old.) Annál is inkább, mivel a Kitérő egyenesek különböző talajról indult, s mégis egy környezetbe (katonakörnyezetbe) helyezett hősei mindenekelőtt a személyiség alakulására és kiteljesedésére, a környezet személyiségformáló hatásának következményeire szolgáltatnak egy-egy tanulságos példát. Az első két elbeszélés alapképlete szinte már banálisan egyszerű. Ezeket egyetlen motívumra építi a szerző, s talán épp ezért támadhat az az érzésünk, hogy nagyon is körülhatárolt skálán mozognak. De Kužel értékeit, mint már említettem, másutt kell keresnünk. Az A pillanat, amelyben megkövülsz című elbeszélés központi alakja, Bonda Vladimír közlegény, jutalomként három napos eltávozást kap a kaszárnyából, mert éjszakai szolgálata idején az ez- redügyeletesnek bejelentett egy, az eltávozásról késve megérkező altisztet. Az eltávozásról azonban Vladimír is késve érkezik vissza, de az otthonról hozott üveg pálinkát az éppen szolgálatot teljesítő tizedesnek adja, s így sikerül elkerülnie, hogy most őt jelentsék be szabálysértésért. Tudnunk kell még, hogy Vladimír az ezred példás katonája, tehát már eleve kiemelt figura. Nem kerülheti el figyelmünket a helyzetparadoxonból fakadó árnyalt irónia (a sors iróniája?) sem. Kužel itt mégis megelégszik a puszta tényközléssel, és hagyja, hogy az általa nyitva hagyott problémák az olvasóban rezonáljanak tovább. Mód
