Irodalmi Szemle, 1972

1972/10 - Vampilov, Alekszander: Júniusi búcsúzás (Befejezés a novemberi számból)

I

KOLESZOV: Megtudhatod. De most még magam sem tudom.

(A terasz.)

REPNYIKOV: Tegyük fel, hogy itt maradna aspiránsnak. De ha ő nem szereti Tányát?

REPNYIKOVNÉ (Vállat von): Megcsinálja az aspirantúrát. S az is meglehet, hogy beleszeret Tányába.

REPNYIKOV: Isten neki, itt maradhatna, de azt a koleszovi históriát az egész város ismeri. Az az általános feltételezés, hogy az az incidens befejeződött... S itt van, ni, mi most újra felkavarjuk. Képzeld el, micsoda visszhangja lenne ennek. S gondolj rám is. Legalább egy kicsit.

REPNYIKOVNÉ: Menjünk. Átfáztam... Méghogy az én lányom valakinek nem tetszik! Micsoda ostoba dolog ez.

(Kimennek. Mikor a hall bejáratánál vannak, Repnyikov még egy kicsit bent marad.)

(A hall.)

KOLESZOV: S te? Hogy élsz?

TÁNYA: Megvagyok. Köszönöm.

KOLESZOV: S a vizsgák?

TÁNYA: Ha ez téged érdekel, telefonálhattál volna.

KOLESZOV: Egyszer telefonáltam.

TÁNYA: Szóval te felhívtál engem.

KOLESZOV: A papáddal beszélgettem.

(Csend.)

TÁNYA: Igaz, a füveid hogy vannak?... Még emlékszel arra, hogy meghívtál.. Mezítláb a rétre.

KOLESZOV: Még nincs meg a rét... De mezítláb már jöhetsz.

TÁNYA: Egyszer azt álmodtam, hogy együtt mentünk mezítláb a fűben.

KOLESZOV: Mentünk? Arra nem emlékszel: egy irányba mentünk-e?

TÁNYA: Egy irányba mentünk. Természetesen egy irányba.

KOLESZOV: Szép álom ... Idillikus.

TÁNYA (Zavartan, forrón): Nemsokára elmész. Utoljára vagyunk együtt... Azóta elmúlt három hét, hogy együtt voltunk akkor este, s azóta sok mindent megértettem ... Boldogtalan szerelem — nem is olyan rettenetes. Élni lehet... Igaz, nem valami mulatságos, de nekem nincs szándékomban meghátrálni, olyan akarok lenni, amilyen te vagy, s te nem szoktál meghátrálni. Talán elmúlik egy év, talán kettő, talán elmúlik öt esztendő is; megtalálom a magam helyét, s valamit bizonyára én is elérek! S akkor... Mi lesz, ha akkor találkozunk? Mondd: lehetséges ez? Nekem több nem kell. Mondd meg nekem most: lehetséges ez?

KOLESZOV (Megérinti Tánya vállát): Mit ki nem találsz... Fél év múlva ez az egész úgy kirepül a fejedből, mintha nem is lett volna.

TÁNYA: Nem és nem! Hogyan győzzelek meg az ellenkezőjéről?

KOLESZOV (Nem tud uralkodni magán): Megőrültél. (Megöleli Tányát, csókolóznak. Föleszmél.) Tánya, nekünk nem szabad... Nekünk megfontoltnak kell lennünk.

TÁNYA: Megfontoltnak?

KOLESZOV (Nagyon határozottan): Megfontoltnak, hogy az ördög vinné el. Pontosan így!

TÁNYA (Kis szünet után): Mit találtál ki már megint? Miféle megfontoltságról beszélsz?

KOLESZOV: Most azt gondolod, hogy ez nem illik hozzám.

TÁNYA: Egy cseppet sem.

(Terasz. Jön Mása és Frolov, utánuk a Csinibaba és a Vidám fiú. A Vidám fiú üveget és poharakat hoz.)

MÁSA: Kitáncoltam a lelkemet. Egy egész életre. Le kell ülnöm.

VIDÁM FIŰ: Hát akkor... (Mindenkinek tölt a borból.) Mire igyunk?

CSINIBABA: Pohárköszöntő, mindig csak pohárköszöntő. Csak úgy, pohárköszöntő nélkül már inni sem lehet.

VIDÁM FIŰ: De úgy is lehet. Nos?... Elfogadva! Csak úgy, egyszerűen, az afrikai sísportra.