Irodalmi Szemle, 1972
1972/1 - FIGYELŐ - Mészáros László: Emberek és börtönök (Silvano Ceccherini: Rabszállítás]
horog, amelyet azért vetett ki, hogy minél több életet ragadjon meg vele, hogy életet raboljon az élettől. Mennyi ember, mennyi élet, gondolta magában.“ És Olgi húsz év szenvedés, tisztulás után tisztában van már azzal is, hogy rabtársai is csak emberek. Emberek, ha néha megfeledkezünk is róla, hogy azok. Olgiról tudjuk, hogy Ceccherinivel azonos; az író, aki szenvedésével mindenért megfizetett, nyugodtan nézhet az emberek szemébe. Ez a letisztult, mélységesen emberi látás, valamint a gazdaságos és láttató stílus, amely az egy évtized alatt gyakorlásképpen megírt tízezer oldalnyi próza eredményeként alakult ki, olyan erőteljes sodrású művet teremtett, amely valószínűleg a legigényesebb olvasó számára is felejthetetlen élményt jelent. 3. A regény esztétikája. A regény strukturális összetevői közül az első helyen talán a stílust és a szókincset kellene megemlítenünk. Olgi angolul, franciául és spanyolul társalog az életfogy- tos marcheivel, mert mindketten tanultak nyelveket. Húsz év egy élet, ki kell tölteni valamivel az időt. Ceccherini személyes vallomása szerint helyettesíteni kellett valamivel a szökés rögeszméjét. Az aktivitás új területe a tanulás, az irodalom lett. „Íróvá kellett lennem, célt, igazolást, tartalmat kellett adnom azoknak a szomorú és dühödt éveknek". Valóságos diplomás fegyenccé válik. Mindez, az út egész szenvedélyessége és gyötrelme szinte tapintható a műben. A másik lényeges összetevő a személyek meggyőző rajza. A rengeteg epizódfigura közül kiemelkedik néhány szuverénül megteremtett (újrateremtett) alak, akik nem csupán a hős ellenlábasai és vitapartnerei, hanem önálló személyek, egyéniségek. Azonkívül, hogy az Olgival való interakcióban továbbviszik a mű fonalát, fellebben előttünk múltjuk determináló valósága is. Néhány személy részletesebb felvázolására majd a következő részben térünk vissza. Ha elgondoljuk, hogy a zárka néhány négyzetméternyi terében milyen kegyetlenül determináltak a tárgyak, hát bizonyára megértjük Olgit: „A tárgyak, ezek a nyomorúságos, céltalan tárgyak elviselhetetlen izgalmat okoztak neki." Ezért a börtönvilág konkrét környezetének a leírása is szinte szegényes. De hát mit is lehet írni néhány csupasz helyiségről, otromba padokról, trágár feliratokról, rajzokról?! Olgi ügyet sem vet ezekre. A táj azonban, amely a rabszállító vagon szellőzőnyílásában elrohan mellette, vagy amelyik a börtönablak pár négyzetcentiméterében megjelenik, ez a táj élesen él benne.’ Egy borotválkozó férfi, egy nő, amint a teknő fölé hajolva fehérneműt mos, egy szétterpesztett lábbal ülő állapotos asszony — ezek és ezekhez hasonló képek napokig élnek benne. Az élet dialektikája: csak az éhesnek ízlik igazán az étel. 4. Emberek és börtönök. A börtön paradox jelenség. Az életfogytiglani büntetés talán még annál is problematikusabb. Néha úgy látszik, hogy a börtön csak a társadalom lelkiismeretét nyugtatja meg. Galloni úgy huszonkét éves korában meggyilkolt egy nőt, és tizenhét éve ül. Öt évig a szentek hősies elszántságával szimulálta, hogy néma és magatehetetlen. Aztán rájött, hogy minden hiába: az őrök nem szenvedtek, csak nézték a másik szenvedését. Aztán tanulni kezdett; Balzacot és Stendhalt, Tolsztojt és Dosztojevszkijt, történelmet és filozófiát olvas. Sakkozik, majd nyelveket tanul. Az írással is megpróbálkozik. Lassan múlik az idő, tenni kell valamit. Megbántad? — szondázza Olgi. „Nem, nem bántam meg. Mi okom lett volna rá? Az a nő százszorosán rászolgált a halálra. Azt persze megbántam, hogy naiv voltam, és hagytam elfogni magam. De akkor még nem volt elég tapasztalatom". Galloni Piombinóban szállt le, onnan kis gőzös viszi Elba szigetére ... A mérnök úr külsejű, sovány fiatalember, a saját szavai sz'erint „gondolkodó majom". Hét éve ül, és egy paragrafus jóvoltából, lehet, nemsokára kiszabadul. Családja gazdag, társadalmi összeköttetései kiválóak. Az előre megfontolt gyilkosságért megérdemelte volna az életfogytiglant, de csak tizenhét évet kapott. Feltartóztathatatlanul ömlik belőle a vallomás. „Életemet már a születésemkor elrontották ..Ostoba nevelők, mostoha anya, barátok nélküli ifjúság — és még a bölcsészkarra sem sikerült bejutnia. Irodalmi kísérletei kudarcba fulladtak. Beleveti magát az aranyifjúság forgatagos életébe. Aztán
