Irodalmi Szemle, 1972
1972/10 - Ivanov, Igor: Óvárosi érmék (vers)
Igor Ivanov óvárosi érmék A téren az árkádok alatt emberek — Kalapok. Ernyők. Táskák. Húsz János bőrig ázva, helyéről le nem léphet, íme, a nagyok sorsa! A máglyákat nem ők rakják ... Az emberek várnak. Várnak fölemelt fejjel. Csodákra várnak. Minden tizenöt percben Csoda történik itt. Csönget a „Halál“, A csoda mégis végbemegy. Az emberek nem tudják megölni magukban a gyermeket, Illúziók nélkül élni lehetetlen ... Kinyílnak az ajtók, S a tizenkét apostol az istenkáromlók elé járul, Akik az urat acéllal dobálják. Az acél kering a Föld körül, S az apostolok járják a tornyot, Kívüle is apostolok járnak, Valahol valaki mindig Kívül jár... M «« U A kevés éji fényt a város tükrözéssel póltolja. A víz és a hal szagánál két híd, a parton két ház, két fűz, két én. Lehet, hogy egyikünk nem én vagyok, hanem te? De mégsem, mert akkor négyen volnánk ... U «< Reggel a város leporelló. Ujját a nap harmatba mártja, a könnyű ködök hártyáját felhővé göngyöli, s halkan, nesztelen
