Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - O.I.: Jegyzet Gennagyij Ajgiról
Konsztantyin Leontyev Gennagyij Ajgi később: erre emlékszel: szavak nélkül magyarázol valakinek valamit: otthon anyádnál: anyádról álmodva mint a nyirfakéreg van — ismételed: mintha magadba helyeznél egy fénylő helyet! — van, ó: és nincs kitől Elválnia és bennünk Leszakad: rajtunk áthalad! — és mint az elválók a létbe-érkezettek! — ismerik a rozsdákat, a súlyosat — öregszenek mint a viasz és — az ablak előtt: régi dolgokhoz hasonlít örökre — mint zsenge ezüstfűz: Hinti a fényt s a port: az ágakkal együtt Remeg — és olykor: mint fehér göröngyök körül a sötét: magától értetődik — hogy van Oravecz Imre fordításai GENNAGYIJ AJGI [szül. 1934} költészetének szokatlansága, személyének rendkívülisége, úgy hiszem, indokolttá teszi az alábbi sorokat: Az élet útja a távoli Csuvas Szocialista Köztársaságból, a még szinte nemzetségi keretek közül a modern nagyvárosba, egy személytelen létbe, a műveké egy kimeríthetetlennek tetsző hagyományból, a csuvas népköltészetből a legközelebbi, a legmaibb irodalmi jelenbe vezet. Nagyapja még igazi sámán, ő már tudományosan képzett kutató, a moszkvai Majakovszkij Irodalmi Múzeum munkatársa. Kezdetben csuvasul ír, ma már kizárólag oroszul. Az orosz költészet újkori fejezetét folytatja, ugyanakkor fáradhatatlanul fordítja anyanyelvére a világirodalom legbecsesebb alkotásait. Új látás, nyelv, tartás — első olvasásra zavarba ejthetik az olvasót, és bizonyos, hogy az elvonatkoztatás, a hallatlan éteriség folytán a lényegek — versek — befogadására, noha nem minden előzmény nélkül valók, belátható időn belül — tisztes igyekezet ellenére — még csak kevesen lesznek majd képesek. A „megértést“ persze nemcsak „üres helyek“ nehezítik, hanem nagyon finom bölcseleti hajlam is: Ajgi valamennyi darabja egyhelyben álló élettelen szerkezet, amelynek kimunkált közeiből a végtelen dermesztő hidege süvölt felénk, s mint ilyen: — költői meghatározása, bekerítése, felosztása, megnevezése a meghatározhatatlannak, a bekeríthetetlennek, a feloszthatatlannak, a megnevezhetetlennek: — egy (nyelvünkre lefordíthatatlan) kiterjedéssel nem bíró nyelvtanilag semleges „ő“-nek, egy transzcendens — talán! — ellenpontnak, amelyről — mint Konsztantyin Leontyev orosz szerzetes filozófusra írott versében áll — teljes bizonyossággal csak azt tudni, hogy „magától értetődik / hogy van“. Ajgi egyik legtöbbet ígérő és legmegrendítőbb alakja a mai szovjet költészetnek. A még ugyancsak fiatalnak mondható Sztanyiszlav Kraszovickij és Mihail Jerjomin mellett a legeredetibb, legkövetkezetesebb. Hogy miként végződik vállalkozása, bajos volna megjósolni, annyi azonban már most bizonyos, hogy mind eredményei, mind kudarcai följegyeztetnek majd a költészet történetében, mert minden látszat ellenére nem el-, hanem fölfedi a valóságot, egy személyes és általános tapasztalatokból sűrített társadalmi empíriát, 0. I.
