Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - Pašiaková, Jaroslava: A magyar szürrealizmus
Jaroslava Pašiaková a magyar szürrealizmus Fejezet egy monográfiából A Dokumentum című folyóirat két olyan markáns egyéniség kapcsolatát közvetítette, akik a magyar avantgardista mozgalom két pólusát, két ellentétes törekvését képviselik — a Kassákét és az Illyés Gyuláét. Kassák a művészetben a konstruktivizmust, ideológiában az anacionalizmust, illetve a szélsőséges internacionalizmust, politikában a kommunizmust képviselte (bár mind a II., mind a III. Internacionálétól távol maradt). Illyés a francia kultúra káprázatá- ban, az örök forradalmi Párizs közvetlen hatása alatt fejlődött. Maga így emlékezik erre: „Párizs tett emberré! Párizs tett magyarrá! Tizenkilenc éves koromban tettem földjére a lábam, és huszonhárom éves voltam, mikor először elhagytam ... Űrökre Párizs száműzöttje leszek. Akkor volt érdemes élni, azokért a dolgokért volt érdemes élni, amikért akkor éltem. Nekem az volt az eszmélés, aztán az eszmék kora. Hogy mi a szabadság; azt én ott ismertem meg. Hogy hogyan kell a szabadságért küzdeni: arra is ott kaptam leckét.“ Ez a vallomás segít megértenünk a főkülönbséget Kassák és Illyés között abban a két fontos kérdéseben, amely emberi és művészi fejlődésükben nem kis szerepet játszott: 1. viszonyuk az elbukott proletárforradalomhoz; 2. viszonyuk a nemzeti kultúra forradalmi hagyományaihoz. — Míg Illyést a proletárdiktatúra bukása nem ejtette kétségbe, sőt egy majdani győzelem lehetőségében sem kételkedett, addig Kassák megrendült, s hite, hogy az adott magyar történelmi helyzetben győzhet a forradalom, megtört. Az egységes munkásmozgalom illúziójának szertefoszlása után keserűen értékeli a közelmúlt történelmi leckéjét. Erről az alapról a munkáspártokat vádolja a forradalom bukásáért, és 1928-ban így inti a fiatalokat: „Felül kell vizsgálni az épp letűnt korszak történelmi eseményeit, a munkásosztály mozgásának taktikai és stratégiai eszközeit, a bukás szubjektív és objektív okait.“ (Munka, 1928.) Illyés, aki az emigrációban a III. Internacionálét követte, hazatérése után még szorosabban tapadt népéhez. Kassák — a nemzetközi munkásmozgalom vezetésével szembeni fönntartásai ellenére — mint változatlan internacionalista tért meg az emigrációból, és nemzetével szemben tovább erősödött benne az a kritikai magatartás, amit — tévesen — nemzetietlenségnek tartottak. Arra, hogy a két költő más-más viszonyban állt az azonos valósággal, eltérő költői és emberi természetükben kell keresnünk a magyarázatot. Kassák a modern város, a városi proletariátus tipikus költője volt és maradt. Illyés egész életében két alapélmény: a szülő puszta és Párizs között oszcillált. Párizsra mint a forradalmiság forrására és iskolájára emlékezik, de itthon látja az emberi haladás igazi alapját és értelmét. Illyés életműve, annak ellenére, hogy ilyen eltérő forrásokból táplálkozik, nem hasad ketté. Ellenkezőleg, végső irányában hihetetlenül egységes és céltudatos: fölmutatni a humánum rejtett forrását ott, ahol senki sem kutatja. Ide céloz az is, ahogy a nyugati világ számára fölfedezte a „hunokat“. (Hunok Párizsban).
