Irodalmi Szemle, 1972
1972/9 - Szolouhin, Vlagyimir: Falu (vers)
Vlagyimir Szolouhin falu Mindenik ház körül végig a faluban lombos fák strázsálnak ablaknál, kapuban. Nagyapák ültették mindet (már nem élnek), maguknak vigaszul, minekünk emléknek. És a fák megnőttek: pátriám ékei; lnmbsátruk eleink jellemét hirdeti. Ki ide messziről fáradtan hazajön, annak itt árokból s útfélről fa köszön. Kívánja avagy sem, örül vagy sír netán — ágbogak néznek be a vendég ablakán. Imhol egy fűz mereng, megtépte sok vihar, átvészelt minden bajt, kimúlni nem akar. Emitt egy hárs suhog, — tudták a nagyapák: egyszer majd hasznot hoz, jóízű mézet át. Sátorát megleli a szorgos méhsereg; ültetők bölcs eszét áldják a gyerekek. Amott egy tölgyfa áll, messziről integet; donga lesz belőle, vélték az öregek. Gyertyaszál-fenyőfa — deszkának az való. S a jávor dereka? az vajon mire jó? A nyírfa törzsöké asztal lesz, kecskeláb! — hallom a tegnapból véneink jóslatát. Nagyra nőtt őrszemek, pátriám ékei — lombsátruk eleink jellemét hirdeti. Hej, az én nagyapám poéta lehetett, mert tölgyet, fenyőfát sohasem ültetett. tme a ház előtt s a kertben szerteszét berkenyét találsz csak, mindenütt berkenyét... S ha az ősz ránk szakad, s jön a bősz téli vész, e háztáj akkor is májusi hírt idéz. Veres János fordítása Nagy István János: 1514 Péterjy László: Dózsa
