Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - FIGYELŐ - Duba Gyula: Lovicsek Béla ötvenéves
dagógia és esztétikaoktatás. Lényegében gondos palántaöntözés, kertészkedés. Második kötete — az Írások mérlegen —, melyért Madách-díjat kap, alaphangjával már a következetesebb irodalmiság felé való előrelépés jegyeit viseli magán. A segítőkészség megmarad, de növekszik az ítélői szigor, a végkövetkeztetések határozottabbak. A kritika lassan felnő feladataihoz. Akárcsak irodalmunk, hangjára talál, megemberesedik. Harmadik könyve, a nemzetiségi díjjal jutalmazott Két kor mezsgyéjén című tanulmány a szellemi érettség tudatosítása: felmérő visszapillantás múltunkra a jövő érdekében. Kik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk? A kisebbségi szellemtörténet jelenléte már önálló nemzetiségi tudatot jelez: irodalmunk, közgondolkodásunk önmagára talált. Önálló és egyedi jelenséggé érett, szocialista közösségi tudattá. Közben azonban válságos évek teltek el — Fábry is meghalt —, a kritikai érzék és tisztánlátás biztonsága megingott, egységét bonyolult társadalmi események zilálták szét, határozott elvszerűségét aláásták. Ebből következik, hogy ma az előtte álló feladatok nagyobbak, mint bármikor. Ojra önmagára kell találnia. Az úton nincs megállás, a célok megmaradtak. Irodalmunknak ma különösen szüksége van a józan és elvszerű, helyzete magaslatán álló ítélőkészségre és értékfelismerő ellenőrzésre. Mert a művet — irodalmunk újjászervezését — megkezdtük ugyan, eredményeket mutathatunk föl, de még korántsem fejeztük be. Még nem tettünk meg mindent azért, hogy irodalmunk életerős, fejlődőképes és maradandó legyen. A Két kor mezsgyéjén nagyszerű előőrs-tevékenység múltunk, hagyományaink irányában, de megírásra vár még egy nemzetiségi irodalomtörténet s egy értő hangú Fábry-monográfia. Fél évszázados irodalmunk esztétikai átértékelésre, fejlődésképe elméleti feldolgozásra, a szlovákiai magyar irodalmiság mély gyökerű, szocialista koncepciójú megalapozásra vár. Meggyőződésem, hogy a munka oroszlánrészét a kezdő nemzedékeknek, a mai negyvene- seknek-ötveneseknek keli elvégezniük. Ők ismerik megélt valóságként az indulás történelmét és lélektanát, a valóságlátás adottságait, az elkötelezettség szenvedélyének hőfokát és lehetőségeit, azoknak a „hajszálgyökereknek“ a szövevényét, melyekkel múltunkból és környezetünkből táplálkozunk. Ők tudják — mondhatnám így is: mi tudjuk! —azt is, hogy mi végből írunk, munkánkkal mit akarunk. S az évek múlásával egyre tisztábban látjuk, hogy mit tettünk meg eddig, és mit kell még elvégeznünk, hogy irodalmunk maradandó legyen, s egyszer majd elmondhassuk: teljesítettük kötelességeinket népünkkel szemben. A történelem úgy hozta, hogy munkánk — életművünk — alapozó jellegű, céljaink létfontosságúak. Irodalmunk kritikai tudatára — e tudat képviselőire — fokozott igény és felelősség hárul. Kívánunk Turczel Lajosnak a rá váró feladatok elvégzéséhez erőt, munkabírást és teremtő akaratot. Duba Gyula Lovicsek Béla ötvenéves Néhány szociológiai felmérés meggyőzően bizonyltja, hogy Lovicsek Béla a legismertebb és legolvasottabb szlovákiai magyar szerző. Vannak, akiknek ez nem tetszik, és sznobos nagyvonalúsággal igyekeznek leseperni könyveit irodalmunk asztaláról, mások ellenérveiből a „savanyú a szőlő“ hangneme dereng elő. A születésnapi köszöntő nem alkalmas műfaj Ilyen problémák rendezéséhez, de annyi elemző szándékot elbír, hogy megfogalmazzuk benne az író tömegsíkert kiváltó erényeit. Számomra Lovicsek írói attitűdje azért rokonszenves, mert a modern — és álmodern — irodalomfelfogás korában vállalni meri a mesét, a fabulát. írásai cselekményesek, változatosak és dinamikusak, pergő események láncolatai, novella- és regényhőseinek jelleme, benső világa és drámái a tettekben fejeződnek ki. Nem kis dolog ez az esszéregény és a „nouve román“ korában, a végeérhetetlen belső monológok és tömény psizchologizmus külsőre mozdulatlan irodalmi valóságában. Az olvasó — és végső fokon az emberi közösség — tiszteletét érzem én Lovicsek írásai mögött, mert
