Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - Turczel Lajos: Mikszáth Kálmánról

és környékének sajátos atmoszférája új anyagokkal és színekkel gazdagította az író élményvilágát. Igaza van Móra Ferencnek, amikor azt írja, hogy Mikszáth humora első színes gyümölcseit Szegeden teremte; „ha máshol vert volna gyökeret a poézise, más színűek, illatúak, zamatnak lettek volna a gyümölcsei, nem olyanok, aminők“.

Szeged után Mikszáth írói útja már töretlenül vezet a magasba. A tót atyafiak és A jú palócok hatalmas sikere után megszületnek további kiemelkedő alkotásai, melyek megszerzik számára a tagságot a Kisfaludy Társaságban, -a Petőfi Társaságban és az Akadémián is. 1882-ben helyreállítja családi boldogságát. Hét évi külön élés után újból megkéri elvált (felesége kezét, és megesküszik vele.

Politikai szerepléséhez, képviselőségéhez azok a közkedvelt, szellemes parlamenti karcolatok egyengetik az utat, amelyeket a Pesti Hírlapban A tisztelt Ház cím alatt éveken keresztül írt. A Szegeden tanúsított következetes ellenzéki magatartás után rendkívül meglepő volt, hogy a hírhedt politikusnak, Tisza Kálmánnak kormánypártjában, az ún. Szabadelvű Pártban vállalt mandátumot (1887-ben), és azt — fokozódó ellenszenvei ellenére — a haláláig megtartotta. Ennek az irodalmi munkásságát is negatívan befolyásoló ellentmondásos magatartásnak a legfőbb magyarázata abban a kiábrándulásban rejlik, amely a fiatalságától Habsburg-ellenes Mikszáthban a Függetlenségi Párttal szemben alakult ki. Ez a nagy múltú párt a század végén már csak Kossuth tekintélyéből élősködőit és a társadalmi haladással mindinkább szembeszegült. Ťiszáék iránt viszont azért voltak Mikszáthnak illúziói, mert a Szabadelvű Párt formálisan a politikai liberalizmus elvét vallotta, és gazdaságpolitikai koncepciója a magyar társadalomban akkor aktuális kapitalizálódásnak utat engedett.

Nagy művek (elsősorban a Különös házasság és A Noszty fiú esete Tóth Marival) és egyéb dokumentumok bizonyítják azt, hogy írói fejlődése utolsó szakaszában Mikszáth az uralkodó osztályok korruptságát-züllöttségét teljes mértékben felismerte, és kritikusan ábrázolta. Kritikájának élét humorának kedélyesebb színei ekkor már nem enyhítik annyira, mint korábban. Azok a rendkívüli gesztusok, melyekkel 1910-ben a negyvenéves írói jubileuma alkalmával elhalmozták (összegyűjtött műveinek díszkiadása, szülőfaluja nevének Mikszáthfalvára való változtatása stb.) örömet szereztek neki, de a fenntartásait és viszolygásait akkor már magánemberként is kifejezte azzal, hogy a számára kilátásba helyzett örökös főrendiházi tagságot és báróságot elhárította.

A tiszteletére rendezett jubileumi ünnepségek a már régóta betegeskedő írót nagyon kimerítették. Néhány nappal a Vigadóban tartott pesti ünnepség után ágynak esett, és 1910. május 28-án meghalt.

írói fejlődése és életműve

Mikszáth írói egyéniségével és életművének hovatartozásával kapcsolatban az irodalomtörténetírásban eddig még nem alakult ki egységes álláspont. A halála óta eltelt hat évtized alatt különböző, egymásnak sokszor élesen ellentmondó eszmei és esztétikai minősítésekkel illették személyét és alkotómunkásságát. Mint egy friss irodalom- történeti munka szerzője, Németh G. Béla szellemesen írja, „.. . volt már így Mikszáth a liberalizmus utolsó mohikánja, a liberalizmus egyetemes csődjének tanúságtevője, 1848 hagyatékának hősi őre, 1848 tévedéseinek keserű belátója, az utolsó nagy romantikus, a kritikai realisták egyik elsője, a dzsentri kitartott írója, a nép elszánt védelmezője, kiábrándult cinikus, a forradalmi eszmék letéteményese, a provinciális anek- dotázás művésze, a századvégi európai irónia magyar mestere, gondolattal szórakoztató, zseniális történelmi eszméltető." (N. G. B.: Türelmetlen és késlekedő félévszázad, Bp. 1971.)

Ennek a széles skálán mozgó vitának a legtöbb kérdését a marxista irodalomtörténetírás már tisztázta, de mindmáig nem alakult iki még döntő vélemény arról, hogy melyik korstílusba, irodalmi irányzatba tartozik Mikszáth munkássága. A legismertebb két Mikszáth-szakértő: Király István és Barta János közül az első azt vallja, hogy a romantikából induló Mikszáthnái már a 80-as években megkezdődött a küzdelem a romantika és a realizmus között, s az utóbbi fölénye a 90-es években, a győzelme pedig 1900 és 1910 között következett be. Barta Jánosnak viszont az a nézete, hogy Mikszáth írói alkatában a romantikus vonások mindvégig megőrződtek, produktívak maradtak, a kétségtelen realista tendenciák nagy regényeiben is^elemás módon nyilvánultak meg, ezért „romantikus realistának“ kell minősíteni őt.