Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Zs. Nagy Lajos: Mit ugrálsz, Jónás?
kapták-e a szobarendelést. A portás a nevét kérdezte, majd sokáig turkált az egyik fiókban. Végül a kezébe akadt egy távirat. — Végh Jónás úr? — kérdezte újra a nevét, s Jónás bólintott. — Igen, megkaptuk. három éjszakára tetszett rendelni egyágyas szobát. Kérem a személyazonossági igazolványát! Beírta őt a nagyikönyvbe. Amikor Jónás megkapta a kulcsot, köszönt, és futott fel az emeletre, be a 122-es szobába, felgyújtotta a villanyt, s leroskadt az ágy szélére. Hát ez meg hogy lehet, töprengett, ki rendelte neki ezt a szobát? Hiszen Margitou kívül senki sem tudta, hogy ideutazik. Ö rendelte volna? De ha Margit rendelte, akkor meg hol maradt? Miért nem várta őt az állomáson? S egyáltalán: miért és honnan rendelte táviratilag ezt a szobát? Jó lett volna megnézni, hogy honnan érkezett az a távirat, de nem merte, nehogy >a szalmakalapos gyanút fogjon, hiszen Jónásnak ott helyben jutott csak eszébe ez a távirat-csel... Módfelett gyanús dolog ez, morfondírozott a férfi. Amikor délben elhatározta, hogy Margithoz utazik, mindössze két dolgot intézett el: felhívta a feleségét, hogy ne várja, mert azonnal Kassára utazik — szolgálati útra. Nem akarta, hogy a felesége az üzemben keresse, esetleg értesítse a rendőrséget, hogy eltűnt a férje. Erre még lesz idő. A másik az említett távirat volt, amit Margit vagy megkapott, vagy nem. Az utóbbi a valószínűbb. Ezután Jónás felült a prágai gyorsra, s most itt van. De hogy a szobát ki rendelte az ő nevére ...! Hát ettől elmebajt lehet kapni... A szoba levegője igen áporodott volt, Jónás ezért eloltotta a villanyt, kinyitotta a térre néző ablakot, levetkőzött s így állt az ablakban. Langyos, illatos levegő áramlott a szobába. Lent a zenekar keringőt játszott, Jónás ujjaival verte a taktust az ablakpárkányon. A háztetők csipkés körvonalait bámulta, majd az órájára pillantott. Éjfél. Kísértetek órája, jutott eszébe váratlanul. Nyilván én vagyok a főkísértet, szögezte le. A legfőbb, mezítelen kísértet. Egy nem túl szellemes szellem. Elálmosodott, és végigheveredett az ágyon. Margitnak telefonálhattam volna, gondolta félálomban, de nem biztos, hogy van otthon telefonjuk. Mi az ördögnek lenne telefonja egy kisvárosi fodrászlánynak? De ha van is, és esetleg az anyja veszi fel, mit mondok neki? Természetesen azt, hogy tévedés. Tévedés. Nagyon zűrzavaros dolgokat álmodott. Ismeretlen emberek között mászkált ide-oda valami piacon. Margitot kereste. Az egyik sátor előtt Elza, a felesége állt szalmakalapban, zsiványpecsenyét sütött, és rögtön Jónás személyazonosssági igazolványát kérte. Aztán nagyon szomorúan azt kérdezgette, hogy miért nem kétágyas szobát rendelt a szállodában, meg hogy mit fog csinálni Jónás a harmadik napon nélküle. ,,A harmadik napon... a harmadik napon“. Ez csengett Jónás fülében, amikor felriadt. Reggel volt már, a nyitott ablakon besütött a nap. Margitot nem találta munkahelyén, a fodrászüzletben. Azt mondták, tegnap sem volt bent, meg tegnapelőtt sem. Három nap fizetetlen szabadságot kért, nem tudják, mire kellett neki. Jónás szomorúan mászkált a kisváros utcáin. Azon töprengett, felkeresse-e Margitot a lakásán, kitéve magát annak, hogy a lány anyja forró vízzel önti őt szemen, vagy várjon, amíg a lány újra munkába lép. Hogy miért öntené le őt forró vízzel, esetleg forró étolajjal az asszony, azt nem tudta biztosan eldönteni, csak föltételezte, hogy minden oka meglenne rá. Abban a levélben legalábbis, amit vagy egy fél éve írt Jónásnak a munkahelyére (vajon Margit miért árulta el a címét?) sokféle pokoli kínt helyezett kilátásba, ha Jónás fel nem hagy a lányával. Jónás képzeletében a legpokolibb kínokat a forró étolaj okozta égési sebek jelentik. (A rendőrségi hírekben már olvasott ilyen étolaj-esetekről.) A vénasszony egyébként akkor írta ezt a dörgedelmes levelet, amikor Margit átesett a második terhességmegszakításon. A költségeket természetesen mindkét eset
