Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Szepesi Attila: Két vers
Szepesi Attila átváltozásaink lakom a tengeralatti csöndet csikóhal lyuggat koponyám gyökér döfi át lámpafényben levetkezel elnézlek az ablak világos hátterében innen az autók pattanóbogarak margarétaszál a folyó az erdő drótsövény itt vagy-e? fehér hátad kapkodja víz csontodba ércek szivárognak ujjpereceid szertegörögnek sivatag homokján emléked rézpénz vasgyűrű holnap átvilágítják áldott tested a gyermek útra készen összekucorodik méhed katapultjából a magzatvíz alázuhog fűszál vagyok folyón kotyogó vasladik eldobott konzervdoboz zöld kő elnézlek az ablak világos hátterében kopjafa — Sinka István, 1897—1968 — ahol a földből madár termett sziklafalakból bivalyok szöcskék tücskök forrásvidékén ahol a földből kiforduló gyökér halottak bütykös keze távol az időtől mégis egész közel kőhajításnyira a csillagbetlehemes éghez elindult fekete nádasok zúgását őrizve lobogó hajában szótlan gubások vad éhségével énekében jött olyan mélyről hogy ahhoz Petőfi bölcseje arannyal futtatott legenda s mert mást sem látott fölégett puszták világító tüzét vihart hozott egy ázsiányi télből faragott kapuk éjszakáját akiokig szegényedett népe temeiős keserveit most hogy hozzászelídült a földhöz s ujjai görcse meglazult rátalál anyjára aki holdfénynél Korhány vizénél Pusztapándon juhászok közt bozontos bálvány öles apja örömére piros kendőben balladát táncol
