Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Bereck József: Biliárd néhány hős emlékének
testű szöcskék — apró kis fények ugráltak. „Emberek, több mint kétszáz fórja volt! Az istenit, ez aztán a szerencse. Ki se kellett vóna gurítania a golyót. Isten bizony! Ki se kellett vóna gurítania. Sehogyan sem érhettem már utol. Ilyen szerencsét!“ Kitört belőle az öröm. Hosszú karjait magasba lendítve tapsolt, kivillantotta a fogait, nevetett, s bizonyára ugrált volna örömében, ha megnyomorodott lába engedi. Egy pillanatra irigyeltem volna, mert mindent őszintén tud csinálni. Talán még hazudni is őszintén hazudik. Annak ellenére, hogy valami hasonlót vártam, egy kicsit azért meglepett a lelken- dezése. Egyszer se mondta: micsoda balszerencse! Számára már csak a győzelem létezett; a legyőzött megszűnt létezni. Nem zavart. Megkönnyebbülve ültem az asztalomnál. Még a maradék sörömet is meg lehetetett inni. A habja ugyan már leülepedett a parti alatt, de azért meg lehetett inni. Teljesen elégedett voltam miagammal. Pedig egy-egy pillanatra éreztem, hogy elégedettségem kétszínűsége akaratlanul is kicsapódott az arcomon. De emiatt nem kellett nyugtalankodnom. Vártam. Egyszerűen vártam. Abban a megnyugtató tudatban, hogy mindent megtettem, de nem tettem próbára senkit. Tehát úgy vártam. Nyugodtan, ráérősen. Néhány másodpercig. Aztán őszintén ágaskodni kezdett bennem a türelmetlenség. Fürkészve néztem az öregek arcába. Lajos bácsi kacérkodva szippantott tömpe szivarjából, és a fejét csóválta. Pódafai János ősz pillái alól kisugárzott, hogy most már azt is érti, amit nem ért. Akkor talán te, Kis Nagy Gyula, aki a saját sógorodat verted félholtra valamikor itt a kocsmában, mert megszabotált, mert nem akarta, hogy igazi földet csinálj a feltört, savanyú szomszói rétből. Paraszti ösztönöddel megérezted, hogy a műtrágyát nem a felszántott rétre, hanem a kanálisba fordítja. Agronómus voltál, ügyészként mondtad ki a vádat mindenki előtt; és az ítélet végrehajtását is magadra akartad vállalni. Mondd hát ki, Kis Nagy Gyula: Hiába örülsz, Csöllei, kész akarva bökte el a bábut a gyerek! Hiába néztem rá, nem találkozott a ifemtetünk. Üres korsóját megemelve mutatta, hogy kér még egy sört. Görcs László elfordult a biliárdtól. Székestül. Beke Samu öregesen ásított. A szövetkezet telepéről két etető jött be a söntésbe. Pituk J. V.: Lovakkal a Balaton partján (olaj, 1966)
