Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Egri Viktor: Érzelmes utazás
Hordozhat-e magában ilyen emléket egy anya szive, amikor én sem birkózóm meg vele; ökölbe szorul a kezem, és alig bírom elfojtani a könnyeimet, valahányszor eszembe jut a halála. Nincs bennem már harag és gyűlölet; egy arc és test nélküli ismeretlen gyilkost, egy árnyat évekig igyűlölni nem lehet. De ma is, több mint negyed évszázad múltán, éjszaka felriadok néha, és félálomban hallom a hangját: Öcsi, már nem haragszol rám, ugye, hogy óvni akartalak, nem avattalak bele a cseleinkbe, milyen fortéllyal sikerült bejutnunk a nyilas pártházba, hogyan szabadítottunk ki gyerekeket, asszonyokat, vénembereket. A Duna lett volna a sírjuk, ahogy egyszer apát is odahajtották, és a véletlen megmentette ... — Te tudtad, Feri? — Tudtam, öcsi... Mi mindent tudtunk, és mindent megtoroltunk ... — Amíg oda nem vesztetek ... Félébren felelek, és nappal néha szíven üt, ha az utcán egy hozzá hasonló férfit látok velem szemben közeledni. Sudár, szép fiatalemeber volt, apollól termetű ökölvívó, kicsit bandzsa szemű, s ez még megnyerőbbé tette, nagyon összevágott a nevetős szájával, villanó fehér fogaival, csipkedő hangjával. Örökké visszatér a kínzó vízió: a föld még percekig rengett, hullámzott a testük fölött... Már régen, réges-régen nem hiszek a túlvilági életben, de őt álmaimban élőnek érzem valahol a világegyetemben vagy énbennem, amíg eszméletem tart és rá emlékezem... Minderről csak később beszéltem Andrejjel, amikor faggatni kezdett, miért élek egyedül az anyáínmal, és ml az oka, hogy elváltam Sylviától. Sylviát jól ismerte, rá esett a választása, amikor Jeleina Andrejevna szerepe szóba jött. Látta Moszkvában, amikor ott jártunk, és el volt ragadtatva Johannájától. Minden oka megvolt erre az elragadtatásra: Sylvia remekelt Shaw krónikás színművében, és Andrej nem sejthette, milyen leverő lesz Csehov remekében. Hasztalan magyarázta, hogy abban a félperces jelenetben, amikor a kert mélyéről társaságával sétájából visszatérve átmegy a színen, míg a többiek mind megszólalnak, csak ő marad néma — a puszta megjelenésével, a járásával, a teste tartásával kell hogy magára vonja a figyelmet. Valami furcsa idegesség volt abban, ahogy piros napernyőjével játszogatva átvonult a színen, mintha Andrej hírneve bilincsbe verte volna. Csak pályája elején láttam rajta néha ezt a görcsösséget, amely csak később, a játék folyamán oldódott fel lassan, ahogy több biztonságot kapott és eltalálta a hang színét és magasságát. A rövid első felvonás végjelenetében sem talált magára, amikor Vojnyickivel — Ványa bácsival — egyedül marad. Pedig Andrej kitűnő játéklehetőséget teremtett: nem sétáltatta fel őket a ház teraszára, ahogy Csehov előírja; a kert hintájánál hangzott el az öregedő férfi vallomása: „...Maga az én boldogságom, az életem, a fiatalságom! Tudom, az esélyeim elenyészők, egyenlők a nullával. De nekem nem is kell egyéb, csak engedje, hogy nézzem, hogy halljam a hangját...“ Annál feltűnőbb volt Sylvia hangjának ideges, érdes zengése, hogy partnere, Majté- nyi Zoli fiatal korát meghazudtolva, remekül átélte a munkába belerokkant Ványa bácsit; fojtottan kitörő szenvedélyes vallomása, a sorsfordító reménykedés aprócska szikrája kicsiholhatta volna azt a szavakba még nem foglalt fűtöttséget és izgalmat, amit szerepe kínál. Azt hiszem, hibát követtem el, hogy nem világosítottam fel Andrejt: Sylvia még nem tudott feltörni abból a hullámvölgyből, amelybe válásunk után sodródott. Minden művész életében akadnak ilyen hullámvölgyek, a színész sem kivétel, de Sylviánál már évek óta tartott, s a színházban azt remélték, hogy Andrej kiragadja és újra felviszi arra a csúcsra, amelyet Johannájával már elért. 2 Anyát nem tudtam rávenni, hogy Moszkvába repüljünk. Hasztalan magyaráztam, hogy a nyár végi melegben alig háromórás repülőút helyett harminchatot kell eltöl- tenünk az expressz fülledt kocsijában; mire első reggel felébred, a táj a Kárpátokon és Lvovon túl egyhangú, elunja magát a hosszú úton. Visz magával könyvet és kötés- holmit, lesz mivel foglalkoznia, s a forróságot is elviseli, ha könnyű pongyola van rajta.
