Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - Egri Viktor: Érzelmes utazás

Egri Viktor

érzelmes utazás

i

Június elején megjött a tavasszal előre jelzett és várva várt „kék“ levél. Anyám nevére is szólt, így hát nem volt akadálya, hogy együtt utazzunk. Andrej Szergejevics volt a nyár végére tervezett út kezdeményezője, a színház csak arra kellett, hogy meghívása hivatalos színezetet kapjon, s lehetővé tegye a beutazással kapcsolatos formaságok gyorsabb elintézését.

Nagyvonalú viszonzás volt Andrej meghívása; gyanítottam, hogy tanyámnak jó része van benne. Négy esztendeje, hogy először járt nálunk; eleinte csak afféle szakmai barátság alakult ki köztünk, én terveztem akkor a Ványa bácsi díszleteit, és hamar megértettem, hogy Andrej nem barátja a túlhajtott moderneskedésnek.

— Volt, van és lesz, de mindig elmúlik — intézte el az absztraktat egy kézlegyintéssel. — Tiszta csalás, szemfényvesztés az abszurd vagy groteszk kedvéért felrúgni a realizmust. Aki valami jól beváltat szétver a színpadon, korántsem teremt újat.

Egyetértettem vele, hogy a díszletekben is jusson szóhoz Csehov szépségvágya, a játékot elindító kerti jelenetben, a kéknek és zöldnek, az égnek és a fáknak összeolvadásában csengjen fel az elvágyódás költészete, a századvégi orosz ember szomorúsága, a „fölösleges“ ember bánatos semmibehullása.

Tiszta öröm volt vele dolgozni. Nem találkoztam még rendezővel, aki úgy értette volna Csehovot, mint ő: a szorongatottságukban lendület nélkül élő emberek költészetét, melyben csak kíváinkozás van és nincs tetthez való erő, a minden mindegy belenyugvásukat, amelyből kitörni csak ábrándokban lehet. Andrej érzékeny és kényes emberértése, s minden ami vele járt, a munka közben oly gyakori vitákat, durva összecsapásokat kerülő tapintata és udvarias, természetes lénye azért tetszett meg nekem már első alkalommal, hogy elbeszélgethettem vele, mert pályám kezdete óta ilyen csendes, mélyen járó színpadi munkáért rajongtam, s én is azt vallottam, hogy a színjátszás mágiája, a színpad, a fény és a szín, a tárgyak és díszletelemek összhangja ne csak realitást éreztessen, hanem annak sugárzását is, azt a megfoghatatlan és mégis érzékelhető valamit, ami megejti a nézőt, és a függöny utolsó lehullása után is még sokáig foglalkoztatja. Igaz, Andrejtől én is a nagynevű vendégek szokott vállveregető, leereszkedő magatartását vártam, annál kellemesebben lepett meg baráti modora, amikor sebtében elkészített vázlataimat elébe raktam, és elképzeléseit az enyémmel összhangba próbáltam hozni.

Első vacsorameghívásomat házunkba nem vette puszta udvariaskodásnak. Bár a Royal, a Gundel, ahová hivatalosan elvitték, és a többi hírneves étterem konyhaművészete elkényeztette, mennyeinek mondta anyám hallevesét, pulykapecsenyéjét és meggyes rétesét. De szakácstudományánál is jobban bámulatba ejtette anya orosz beszéde. Én csak néhány szokványos szót és üdvözlést tudtam keservesen rossz hangsúllyal elgagyogni, többre nem futotta tudásomból, pedig két kurzussal is próbát tettem, számtalanszor elővettem a nyelvtant, s anya is néhány bátortalan kísérletet tett, de nem tudott hámba törni. Túlságosan könnyen fogadta el átlátszó kifogásaimat, erélyesebb kéz kellett volna az én megregulázásomhoz. Az azbukát okoltam, valahányszor a tanulást abbahagytam. A színházban nem volt szükség tolmácsra, Andrejjel