Irodalmi Szemle, 1972
1972/8 - Dénes György: Két vers - Rácz Olivér: 1772 (vers) - Shelley, Percy Bysshe: Dal (Rácz Olivér fordítása)
Rácz Olivér 1772 Dénes György éji varazs Orrhossznyira csillagok, lelkek s kutak mélye, azon túl vak töprengések, félelmek sötétje. Fejem búbján csikorogva fordul meg az égbolt, kapkodja a pillantásom, istenem, de szép volt. Mindössze kétszáz év. Testőr, daróc, deres. Fiatalon meggörnyedt dédapák, görcsös, fekete inak és kapák, de a kaszák vasa már egyenes. Dac döngeti a dermedt éjszakát, a csillagok közül egy már veres; rőt fénybe mossa a Burg vén falát. Másrészt — a honfibú még méla és nemes. Repkény a falon. Hajnal. Rózsaláng. Hét tőrrel átdöfött szív. Eskü. Csend. Sajgó sebek. Ennyi. így lett az írás közös, nagy hazánk, ahonnan Ágis úticélt üzent nekem s neked. s belépsz az ajtón Már torzúl benned az öröm, formálódik a dolgok néma rendje, már ráfülelsz a telhetetlen csendre, ahogy megállsz a küszöbön. Kezed az ajtó kilincsére téved, de visszaránt egy csillag fénye még, kihűlt virágok hevernek eléd, szívedre száll a lombsötét igézet. Aztán a percek sűrű vére buggyan, a nyirkos álmok lustán gőzölögnek, kristály-legendák összetörnek, s belépsz az ajtón fagyos nyugalommal. Percy Bysshe Shelley (1792—1822) (Halála 150. évfordulójára) d a I A deres ágon bús szerelmi gyászban ül egy özvegy madár. Fölötte jeges szél süvít, s a sásban a víz már fagyra vár. A kopár fán nem zizeg falevél, virágtalan a rét, s a holt vidéken rekedten zenél egy vén malomkerék. Rácz Olivér fordítása
