Irodalmi Szemle, 1972

1972/8 - Válek, Miroslav: Felszólalás a Szlovákiai írók Szövetségének II. kongresszusán

című folyóirat ez évi márciusi száma a harmadik, azaz a Jelenlegi kultúrát „a rend viharos tagadásának“ nevezi. Nem árulja el, milyen rendről van szó, a rend megtagadásának okait nem elemzi. Mindezt könnyűszerrel végiggondolhatjuk, de számunkra ez most nem lényeges. Az viszont lényeges, hogy sok kulturális — és nemcsak kulturális — folyóiratunk még mindig nem jutott el odáig, hogy tudja: van valami köztünk

— a szocializmus és a burzsoázia kultúrája között — ami alapvetően más. Rég fölismerték viszont, hogy az alapvető eltérések ellenére — vannak dolgok, amelyek hasonlítanak. Az elmúlt években tanúi lehettünk olyan (kísérleteknek, amelyek a tudat és a lét, elsősorban a Sartre-féle tudat és lét kérdésében megpróbálták közel hozni az egzisztencializmust a marxizmushoz, anélkül, hogy leszögezték volna az alapvetően eltérő filozófiai premisszákat. Jelenleg a marxista irodalomtudományban vagyunk tanúi „hasznosítható", a „marxizmuséhoz hasonló“ nézetek, például a strukturalizmus meg. honosítására tett kísérleteknek anélkül, hogy a strukturalizmust mint eszmei-filozófiai rendszert, mint gondolkodásmódot marxista elemzésnek vetnénk alá, hogy megállapítsuk, mennyiben elfogadhatatlan a mi számunkra. Annak a következménye ez, hogy a társadalomtudományokban nálunk, a közelmúlt éveitől eltérően, viszonylagos szélcsend van. Mintha közelmúltunk átértékelését a társadalom nem venné elég komolyan, mintha félreértésről, átmeneti állapotról volna szó, amelyben szervek és szervezetek, intézetek és intézmények, sőt még némely nézetek is változhatnak, de mintha gondolkodásunk körül minden véglegesen és örökre rendjén volna. Senki sem siet túlságosan, hogy elvesse azokat a filozófiai és világnézeti elemeket, amelyek a francia „harmadik kultúra“ által visszautasított rendből következnek. Minden irónia nélkül gondolom, de a dolgok állását legjobban az a válasz fejezi ki, amelyet J. Svejk adott Lukáš főhadnagynak: „Poslusnč hlásim, pane oberlajtnant, že prosím o písemný rozkaz vod kumpánie. To je práve kväli tomu, že mezi náma je práve vždycky to nšco. ..“ Ez a „valami“ kétségtelenül megvan, s amíg ezt ki nem várjuk, nem számolhatunk a marxista művészettudomány, kritika, sem az elkötelezett művészi munka sikeres fejlődésével.

A színház-, a film és a könyvprodukció is a művészeti dolgozóknak, a művészet alkotóinak gondolkodását tükrözi. Minden szkeptikus jóslat ellenére, az utóbbi évben ezeken a területeken is jelentős eredmények születtek. A szlovák színházak folyamatosan növekvő látogatottságot jegyeznek, anélkül, hogy modern vagy még inkább — legalább nálunk — divatos nyugati abszurd színházi művek szerepelnének hivatásos színházaink repertoárjában. Az új szlovák realista filmek, például a Dost dobrí chlapci című, nemcsak a nézők érdeklődését keltették föl, hanem nemzetközi elismerést arattak. Az év első négy hónapjában tizenhat százalékkal több könyv került eladásra, mint a múlt év azonos időszakában, s ez azt jelenti, hogy a könyvpiac kiskereskedelmi pénzforgalma hét és fél millió koronával emelkedett, annak ellenére, hogy a könyvesboltok könyvállományában jelentősen csökkent az ún. szórakoztató irodalom részaránya. Ez a tény meggyőzően bizonyítja, hogy olvasóközönségünk igazában milyen irodalom iránt érdeklődik. Ügy vélem, a jövőben egész jól megleszünk az Angelikák, márkik, angyalok és ezekhez hasonló giccsek nélkül. A kiadóknak tudatosítaniuk kell, hogy nem lehet egyidejűleg valódi és kulturálatlan kultúrpolitikát folytatni.

Elvtársnők, elvtársak,

az írók „nemzeti lelkiismeretének” nem egyszer volt már oka az önvizsgálatra. Mégis, sohasem került a súlytalanság állapotába, sohasem kellett a semmiből kezdenie. A szlovák irodalomban mindig volt áramlat, amely kapcsolatban állt a néppel, a nép érdekeivel, a munkásosztálynak és vezető erejének, Csehszlovákia Kommunista Pártjának az érdekeivel. Ezzel kapcsolatban javaslom, hogy mai kongresszusunkról küldjünk levelet Ladislav Novomeský elvtársnak, hogy üdvözöljük, hogy köszönetét mondjunk azért, hogy mellettünk állt akkor is, amikor közösségünkből sokan eltévelyedtek.

Alberto Moravia nemrégiben a szovjet sajtónak arra a kérdésére, hogy miként ítéli meg az Európai Biztonsági és Együttműködési Tanács összehívását, azt a választ adta, hogy Európa századunk két szörnyű világháborújának kontinense, ugyanakkor a marxizmus szülőkontinense is. Azt hiszem, ez a tényező fogja egyre nagyobb mértékben befolyásolni az emberiség sorsát, egyre markánsabban alakítani a világ arculatát. Az írónak, aki műveivel a világ jövendő formájában is jelen akar lenni, ez a legidőszerűbb gondolati ösztönzés.