Irodalmi Szemle, 1972

1972/7 - FIGYELŐ - Fábián László: Az eltűnt idő fogságában (Oravecz Imre: Héj)

1

2

3

4

5

6

7

K. Gy.

31,24

29,71

21,06

11,71

5,03

1,12

—

K. D.

34,04

25,77

22,08

11,65

4,60

1,53

0,30

M. Zs.

41,05

33,02

16,35

7,41

1,54

0,62

—

N, L.

33,53

28,48

24,33

6,23

3,56

1,48 *

0,59

(A táblázat nem teljes, mert

a 8, 9,

10 szótagú

szavak arányát

már nem

tüntettük

fel.)

Egy másik táblázatból, amely a mondatok hosszának középértékét, szórásnégyzetét és variabilitását mutatja, az derül ki, hogy a hosszú mondatok alkalmazása Krúdynál a legszembetűnőbb. Szerinte itt már újra az ábrázoló funkció dominál. A jelzőt Kosztolányinál és Krúdynál mint az innováció hordozóját emeli ki. Móricz novellájára — kimutatása szerint — az igék frekvenciája jellemző.

Gáldi László szerint Móricz jelzőrendszerei csakis belső összefüggéseikben vizsgálhatók. Benkő László felszólalásában az egyszavas mondatok funkcióját elemzi. Az: egyszavas mondatok nála szabad asszociációmezőt jelentenek, „az egyszavas címekben pedig nagy az esztétikai erő“.

Ebben a fejezetben találkozunk még Pomogáts Béla, Kiss Antal, Seres József és Szekér Endre nevével, ill. írásaival.

Elmondhatjuk, hogy az ismertetett felszólalások irodalomelméletünk újabb jelentős adalékai. Hozzájárulnak a novellák modern felfogású megközelítéséhez, a bennük rejlő művészi értékek minél szélesebb körű feltárásához.

Végezetül hadd idézzünk Szabolcsi Miklós zárszavából: „Felvetődik a kérdés, hogy a gyakorlati, oktatási munka számára tudtunk-e érvényes elemzési módszereket, szempontokat nyújtani. Kutatásaink és kísérleteink mai fokán még nem sokat. Mindenesetre felhívhattuk a figyelmet a megközelítési módszerek lehetséges sokaságára, másrészről arra, hogy a művek több.rétegűek, több szempontból elemezhetők... És végül." a komplex marxista műelemző módszer kialakításában kell tovább lépnünk. Ez a módszer, amely a történeti-magatartásbeli-ideológiai tartalmakat azok poetikai-esztétikai megjelenésén át vizsgálja, alkalmas lehet sok rész-vizsgáló módszer magasabb fokon való integrálására. És így a művek — elemzés során szétszedett — egységét magasabb fokon teremtheti újjá“.

Csáky Károly—Bodnár Gyula

az eltűnt idő fogságában

(Oravecz Imre: Héj. Magvető Könyvkiadó, Budapest, 1972.]

Talán kissé nagyképűnek, mindenképpen túlméretezettnek hat a cím, talán kissé tiszteletlen is egy irodalmi nagyhatalommal, klasszikussal szemben, mert most egy fiatalemberre, egy ifjú és de- bütáns költőre vonatkozik, s az első kötetesekkel nem szokás [nem illik? nem szerencsés?) ilyen bőkezűen bánni, nagyobb szigor, mércére fegyelmező jelzés dukál nekik, de ha idézzük Oravecz Imre bemutatkozó szavait, pontosabban költői filozófiáját (most már végérvényesen vállalva a nagyképűség vádját], miszerint „behatolni a jelenbe —

a múlt irányából, ahol megértett valamit“ lenne voltaképpen saját feladata, költészetének konstrukciós elve, talán jobban indokolja a címet mindenféle magyarázatnál, esetleg fölmentést is ad a tiszteletlenség vádja alól, hiszen ez aligha a proust-i gondolat, itt nem a komplex múlt és a nehezen összeálló jelen párhuzamos futtatása, nem az emlék-zamatok ütköztetése adja a szöveg gerincét, amelyből aztán a leírás áradó gazdagsága bontja ki a költői élményt, jóllehet Oravecznek a társadalmi koordináták pontosan meghatározhattak volna egy bőségeiben alig fölülmúlható él- mény-szöveg-világot, ia mátraaljai kis faluban akár egy národnyik-enciklopédia (szótár] képében ölébe hullhatott volna egy költői világ (nem is olyan ritka jelenség ez mai fiatal líránkban), s akkor hajszolhatta volna az eredetiséget egészen a modorig; nem, Oravecz költé666