Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - JEGYZET - Mészáros László: Tárgyalás előtt
4. Az igazságnak szintjei vannak. Ami más formában van, az más is lehet. Balabánné nem azt kéri, amit az üvöltöző nő! Ez az a pont, ahol hősünk — ne azonosítsuk őt egyszerűen az íróval — téved. Az A szituáció nem egyenrangú a B szituációval. Az, hogy az igazságnak szintjei vannak, azt jelenti, hogy vannak igazságok, amelyek fabatkát sem érnek. Ha két ember összeakasztja a tengelyt valamilyen ostoba apróság miatt, akkor annak ellenére, hogy objektíve az egyiknek valóban igaza lehet, mindketten tévednek, mert az az apróság nem vérre, de még szóra sem érdemes. Ahogyan az igazságnak szintjei vannak az interperszonális viszonyokban, az egyén és a társadalom viszonyában ezek a szintek még kitapinthatóbbá válnak. Még egy egyszerű példa: kétségtelen, hogy mindenkinek jogában áll a saját házában lakni; de ha ez a ház történetesen a készülő autósztráda útvonalába esik, akkor „nincs igazság a földön“ még akkor sem, ha véletlenül egyéni tragédiává fajul az összetűzés. Annak ellenére, hogy az A és a B szituáció nem egyenrangú, van egy közös nevező az elbeszélésben, ami összefűzi, egy síkba helyezi őket. Ez a közös nevező a félelem. Az elbeszélés utolsó szavai: „igen, a jelelem okozza, hogy az emberi árnyak közömbösen imbolyognak a sivatag peremén, amikor a jelszabadulás szobra előtt vernek egy nőt.. 5. A jelelem a tehetetlenség beismerése. Akkor félünk, amikor nem tudunk valamit, amikor nem tudjuk, hogy mi lesz, amikor nem tudunk mit tenni. Pedig a félelem akkor is hiba, ha indokolt. Ha pedig már valóban nem tehetünk semmit — mert azért vannak dolgok, amelyek függetlenek tőlünk — akkor nincs más hátra, mint összeszorított fogakkal várni, és elviselni a sors csapásait. Itt most megint el lehetne gondolkodni a véletlen szerepén az ember életében. A véletlen a valóság maga. S mivel benne vagyunk a valóságban — egyik pólusa vagyunk a világgal szemben — a véletlen törvényszerűségei alól sem vonhatjuk ki magunkat. Az élet számtalan teszt-szituáció elé állít bennünket, amikor cselekednünk kell, tudnunk, tennünk kell valamit. A leggyakrabban (bizony) „meg kell alkudnunk a körülményekkel“. Ha tudatosan alkuszunk, ha nem félünk, akkor megalkuvásainknak csak pozitív eredménye lehet. Ha azonban a véletlen, egy új szituáció annyira meglep bennünket, hogy képtelenek vagyunk bármilyen emberi reakcióra, akkor törvényszerűen alulmaradunk, félni kezdünk, és később egyre türelmetlenebbül bizonygatjuk önmagunknak a magunk igazát. Apró-cseprő ügyekbe keveredünk, mint Balabánné, és megindulunk a szellemi leépülés felé ... 6. Lélekben készülnünk kell a szituációkra. Erkölcsi normáinkat tartanunk kell. Vállalnunk kell tévedéseink kockázatát. Ma már kevés azt hangoztatni, hogy „a tudatlanság nem érv“, mert egyre inkább ez érvényes: A TUDATLANSÁG BŰN. Az elbeszélés A és B szituációja tulajdonképpen a legáltalánosabb két emberi helyzetet jelenti. Az egyik az, amikor a véletlen (tehát a valóság) egyszerűen beavatkozik az életünkbe, és új valóságot teremtve reagálásra, cselekvésre, állásfoglalásra kényszerít bennünket. A másik viszont az, amikor a szituáció így kiált: ne avatkozz bele, nem tudod, miről van szóI Nézzük tehát, hogyan oldja meg ezeket a teszt-szituációkat az elbeszélés hőse, és hogyan oldanánk meg mi, illetve mi lenne szerintünk a helyes megoldás. Az előzőkben már rámutattunk, hogy a két szituáció nem egyenrangú, bár a félelem közös nevezőre emeli őket. A hős rendkívül fejlett erkölcsi érzékével, tulajdonképpen érzi ezt, mert mindkét esetben helyesen oldja meg őket, illetve legalább elindul a helyes megoldás (a beavatkozás) felé. Megdöbbenti őt a felismerés, hogy „a feszület előtt térdeplő Cserné, a kopott réz Krisztus hatására az igazság elvesztette előtte fontosságát és érvényét“. De ezzel tulajdonképpen arra döbben rá, hogy nincs abszolút igazság, hogy az igazságnak szintjei vannak. Itt csak Balabánné igazságáról volt szó. Ismerve Balabánnét, ez az igazság nem sokat ér. Mert hisz legfeljebb Balabánné majd néhány hétig nem köszön vissza ... A másik szituációban a hős csak elindul a beavatkozás felé, de mivel elhiszi, hogy „nem tudod, miről van szó“ — tehetetlenül megáll. Pedig a helyzet világos: a nő segítségért kiabált. A megoldás lehetősége a hős egyik idézett gondolatában rejlik. A társadalom nem védheti meg az embert, mert a társadalom végeredményben absztrakció, minőség, az emberek összességének új kvalitása. Nem lehet mindenhol intézményesen jelen. Ebben a helyzetben a társadalmat nem csupán a rendőr képviselte 656
