Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - JEGYZET - Mészáros László: Tárgyalás előtt
kat, akkor meglátja, megsejti mögöttük a lényeget, az okot, a mozgató erőt stb. — az a szakember az író. Az irodalom számtalan olyan teszt-szituációról tudósít, melyeknek lejátszására a tudomány még csak nem is gondolhat. Az irodalomnak ez az előnye valószínűleg az úgynevezett művészi megismerés — pontosabban talán így mondhatnánk: a művészet általi megismerés — alapját jelenti. Míg a tudomány csak a megismételt kísérleteknek hisz, az irodalom képes egyedi eseteket tökéletesen általános igazságok hordozóivá formálni. Sőt, az irodalom teszt-szituációitól még azt sem kérjük számon, hogy valóban megtörténtek-e valahol, valamikor. Valóságként hisszük őket. Ez az irodalmi mű valósága. 3. Duba Gyula Tárgyalás előtt című elbeszélése valóságos teszt-szituációk elé állítja a figyelmes olvasót. Az író ezt a hatást nem pusztán a helyzet leírásával, a történet elbeszélésével, hanem elsősorban a szerkesztéssel, a hangvétellel és a hős reflexióival éri el. (Mindezeknek az esztétikai funkcióknak a tárgyalására még visszatérünk.) Nézzük végre magát a történetet. A mese tulajdonképpen banális, szinte komikus. „Az egész helyzet valószínűtlennek tűnt jel; mit keres ez az asszony az életében, milyen jogon avatkozik bele a legszemélyesebb érzéseibe és az akaratába, és milyen jogon követeli, hogy részt vegyen a gondjaiban?" Ez az asszony Balabánné, akit így jellemez az író: „Bálabánnéban olt- hatatlan belső szomjúság él az ellentétek kiélezése, az egyéni igazság vaskövetkezetes érvényesítése és a különféle szintű bírósági tárgyalásokon való szereplés iránt." Az történt ugyanis, hogy Cssrné, aki a város rossz hírű negyedéből került a házba, összeverekedett Balabánnéval, és hosszú nyelű seprűjével jól eldöngette. Mivel szemtanú nem akadt — mindenki óvakodott ettől —, Balabánné becsöngetett a hős lakásába. „Itt el lehet gondolkodni a véletlenek logikáján, illetve a véletlen fogalmának a lényegén. Mi lett volna, ha a felsége nem nyit ajtót, ha aznap hamarább megy el sétálni a gyerekkel, ha a fürdőszobában foglalatoskodik, és nem hallja a csengetést." Az idő, tehát a történések irreverzibilitásából kifolyólag azonban mindegy, hogy valami véletlenül történt-e, vagy sem. Balabánné tanúnak hívta az asszonyt, és „a közösségi együttélés és kölcsönös szolidaritás íratlan törvényei értelmében segítséget érdemel!“ Cserné azonban bosszúra készül. Hátsó udvarbeli ismerősük figyelmeztette őket, hogy vigyázzanak, mert Cssrné primitív és gonosz. „Kieszelte, hogy a felesége elmegy tanúskodni ellene, megkéri a két ismerős fiatalembert, hogy fordítsák ki Mónikát a kocsiból". Mindezek után már csak az történt, hogy hősünk megijedt, félt; „félt önmagától és mindentől, és látta, hogy a felesége is fél“, és azért elküldte az asszonyt a bíróhoz, hogy mondjon el mindent, amit tud, a tárgyalás előtt. Legfeljebb Cserné majd diadalmasan nagyot köszön és Balabánné majd néhány hétig nem köszön vissza .. . Az A. teszt-szituáció tehát ennyi: tanúskodnunk kellene egy ostoba ügyben — mert ha két asszony hajba kap, az nem több ostoba ügynél — s a tanúskodás polgártársi (lakótársi) kötelességünk ugyan, viszont a vádlott komoly — elképzelhető, valós — megtorlással fenyegetőzik. Mit tegyünk? A B. szituációt az elbeszélésbe beépített emlékkép képviseli: „éjféltájban egyedül ment haza, és a felszabadulás szobra mellett egy nő kétségbeesett hangon segítségért kiabált, közben egy férfit tartott hátulról átkarolva, a férfi szabadulni igyekezett, sarokkal rugdalta a nő sípcsontját, s egy másik férfi ököllel ütötte a kiabálót". A megállónál emberek nézték a jelenetet, a színház és a kávéház előtt is emberek álltak. A hősnek „úgy tűnt, hogy élete leggyalázatosabb jelenetét látja", mert senki sem sietett a nő segítségére. „Nem bírta tovább, odament a gomolygó csoporthoz, de az egyik férfi ráordított: ne avatkozz bele, nem tudod, miről van szó!" (Kiemelés tőlünk). Amikor a férfi végre kiszabadult és mindketten elfutottak, az asszony egy kapu alá ván- szorgott, ahol a férje feküdt, véresen, leütve. Akkorra már megelevenedett a közöny sivatagja: mi történt, kik voltak, hogyan, miért? Hősünk visszaemlékezett rá, hogy akkor ilyen gondolata támadt: „a társadalom nem védi meg az embert az erőszak és a megalázás elől, intézményei csak elhárítani igyekeznek a bűnt azzal, hogy a bűnöst megbüntetik, de azzal az áldozatnak nem szolgáltatnak elégtételt, és a bűn elkövetését nem tudják megakadályozni". Hősünk szerint Balabánné most azt kéri, amit akkor az az üvöltöző nő, csak más formában, más körülmények között. 655
