Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - JEGYZET - Mészáros László: Tárgyalás előtt
Mészáros László jegyzet tárgyalás előtt (Duba Gyula azonos című elbeszélésének kérdéskomplexumáról) 1. A tudomány előtt semmi sem szent. (Zárójelben jegyezzük meg, hogy nem is lehet az, hisz a megismerési vágy a szellem ügye, s a gondolat előtt nincs akadály.) Különösen az utóbbi időkben fordul egyre nagyobb érdeklődéssel a teljes ember felé. Hogy megtudja, mi az ember, megpróbálja kideríteni, mit bír és mire képes. Elton Mayo 1927—1937-ben végzett kísérletei után ma már szinte külön tudomány foglalkozik az emberi kapcsolatok (human relations) vizsgálatával. J. L. Moreno klasszikus szociometrikus technikái után a tudomány új és új teszt-szituációkkal próbálkozik, hogy föllebbentse a fátylat az emberi szellemnek nevezett örök rejtélyről. Sokszor, persze — vagy sajnos — a részleteredmények aztán mindenféle kerülőutak után, végeredményben az ember ellen kerültek fölhasználására. A különböző kísérletek (tesztek) közül azok a legérdekesebbek, amelyek arra keresik a választ, hogy mire képes az ember. Tehát így vagy úgy, különböző áttételeken át, az ember mint erkölcsi lény áll a szellem mikroszkópja előtt. Az alábbiakban fölvázolt kísérletet Bécsben hajtották végre. A kísérleti alanynak vizsgáztatnia kellett egy személyt, akit hibás feleletek esetében egyre erősödő áramütésekkel kellett büntetnie. A „diák“ egy elkülönített fülkében volt elhelyezve; lekötözve, hogy az esetleges erősebb áramütések után ne tudjon kiszabadulni. A „tanár“ azonban látta a diákot, s amint erősödött az áram, hallotta is annak ordítását. A tulajdonképpeni teszt-szituáció lejátszásához néhány professzionális csalásra volt szükség. A „tanár“ azt hitte — azt hitették el vele —, hogy a diák a kísérleti alany, s a teszt feladata: mit, tehát mennyi áramot bír el az ember. Az ütések ereje egyre növekedett, a diák sikolya egyre félelmetesebbé vált ... A teszt eredménye talán nem is olyan meglepő: nagyon kevesen utasították vissza az áramfeszültség növelésének a lehetőségét. Az alany ugyanis a tanár volt: mire képes az ember? Mert a diák egy szemernyi áramot sem kapott, csak játszotta a szenvedést, és ordításait magnó sugározta. Mint már említettük, nagyon kevesen tiltakoztak. A szituáció, rendkívüli rafinált- sága ellenére is, valóságos élethelyzetet modellezett, képviselt. 2. Az élet teszt-szituációi minden laboratórium lehetőségét felülmúl)ák. A társadalomtudományokban éppen ezért mindeddig a legmegbízhatóbb kutatómódszer a megfigyelés. Számtalan előnyével szemben hátrányául talán csak az hozható fel, hogy végrehajtása speciálisan iskolázott szakembert igényel. Ha a megfigyelés nem megszervezett teszt-szituációra irányul, hanem a terepen, az életben zajlik le, akkor fennáll még az idő, a várakozás problémája: meg kell várni, míg megtörténik az, amit meg kell figyelnünk. Ha pedig nem történik semmi, akkor a tudós munkája is áll. Valami azonban mindig történik, csak figyelni kell. Azt kell figyelni, ami éppen történik. Vagy talán figyelni, nézni sem kell, csak látni. Valahogy így: „Hiába nézte a mosolygó csapost, ahogy szőke kefehaja a mennyezet felé mered, és felgyűrt ingujjal, szabályos, fürge mozdulatokkal tolja a korsókat a fehér sugárban ömlő sör útjába, s közben jókedvűen beszélget a pincérnővel; a pincérnő karja vállig csupasz és a bőre fehér, de ezt is hiába nézte}11 (Búba (Syula: Tárgyalás előtt). Igén, az .a szakember, aki képes mindent meglátni akkor is, ha hiába néz oda, viszont ha jól megnézi a dolgo654
