Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - ÚJ HANGOK - Grendel Lajos: Galambház
ban több tucat Gál nevezetű ember lakik. Én, aki olyan ritkán fordulok meg emberek között, csak én megnevezhetnék önnek kapásból hét-nyolc ilyen családot. Hát még akiket nem ismerek. Értse hát meg, tisztelt uram, hogy téves nyomon jár. Ön igazán nagyon rokonszenves és bizonyára jóindulatú ember, de rossz helyen kopogtatott. Elhiszi nekem? Látva, hogy igenlő választ nehezen húzna ki belőlem, más módszerhez folyamodott: — Nézze. Bevallom önnek, hogy először csakugyan megijedtem — folytatta. — Szerencsére azonnal rájöttem, hogy téved. Nem volt nehéz. Mert hogy is mondta? Hogy az a Gál tizedes részeg volt. Már pedig az én uramat senki som látta még részegen. Sem a házasságunk előtt, sem később. Az én uramnak ugyanis a legcsekélyebb alkoholmennyiség elfogyasztása is kínzó fájdalmat okozott volna. Ezért sohasem ivott. Semmi titkot nem árulok el önnek azzal, hogy utoljára az esküvőnkön ivott. Ez harminckilencben volt. De itt is csak két vagy három pohárral. Akadnak persze olyanok is, akik annak ellenére isznak, hogy tudják, ez ártalmas a szervezetükre. Az én uram azonban intelligens volt. Egy időben a pozsonyi egyetemre járt, orvosnak készült. Aztán minket Magyarországhoz csatoltak, neki pedig választania kellett, Pozsonyban marad-e a nagybátyjánál, vagy hazajön. Hazajött, és megnősült. Mindegy. Az én uram finom, művelt ember volt. Látja ezeket? Az özvegy Bach és Mozart lemezeket tett elém: — Ezek híres zeneszerzők voltak — mondta. — A kedvencei, kérem. Karácsonykor néha meghallgatom, fölteszem őket, de tényleg, csak karácsonykor. Félek, hogy esetleg eltöröm valamelyiket. Azt borzasztóan sajnálnám. Nemcsak, mert önmagukban értékes darabok, ez nem számít, hisz a lemezboltban kaphatok ilyet bármikor. Azért sajnálnám annyira, mert emlékeket őriznek... Elhiszi most már nekem, hogy az én uram nem tett olyat, ami ártott volna az egészségének? Nyeltem. — Én akkor huszonhárom éves voltam. Tudja, azért is hallgatom olyan ritkán ezeket ■ a darabokat, mert nem szeretek emlékezni. Ö akkor hallgatott zenét, amikor nagyon fáradt volt. Én az ölébe hajtottam a fejemet, és együtt pihentünk. Akkor huszonhárom éves voltam... Már az ötvenen is túl vagyok. Öregebbnek látszom? Nem csoda. Hisz azóta semmi sem változott. Az égvilágon semmi... Na jó. Azt akartam csak, hogy a saját szemével lássa, milyen finom és művelt volt az én uram. Elhiszi? Fürgén átment a másik szobába, s egy köteg régi újsággal a kezében tért vissza. — Mutathatok mást is — mondta. — Ezeket a cikkeket az én uram írta. Híres tűzoltó-szakember volt, ismerték a nevét az egész országban. Bárki megmondhatja, ilyen becsületes, jóravaló ember kevés akad ebben a városban, mint amilyen ő volt. Látja, kérem. Szakember volt. Talán, ha nem jön közbe a háború, igen, talán híres tudós lenne. De monhatok mást is. Egyéves házasok voltunk, amikor kimentett a halastóból egy fuldokló gyermeket. Fiatal, tizennégy éves fiút. Ügy ám. A fiú és a szülei azóta minden nyáron fölkeresnek. Tavaly is jártak itt, és biztos eljönnek ezidén is. Nem feledkeztek meg róla. Hálásak neki. Róla beszélgetünk, őrá emlékezünk. Bárki megmondhatja: nagyszerű ember volt. Szelíd és kedves mindenkihez. Találkozott már ön olyan emberrel, akinek ne lettek volna ellenségei? Ugye, hogy nem. Nos, ha ismerte volna a férjemet, meggyőződhetett volna róla, hogy ilyen is van. És most, ha szabad, fölteszek egy kérdést. Elképzelhetőnek tartja-e, hogy olyan ember, mint az én uram, olyasmit kövessen el, mint az ön Gál tizedese? — Nézze asszonyom, ez rendben van. A háború előtt bizonyára ilyen volt a férje. Elismerem, irigylésre méltó ember volt. — Mi az, hogy a háború előtt! — csattant föl az özvegy. — Mindig (ilyen volt. Emberek nem szoktak csak úgy egyik napról a másikra megváltozni. Hát ide figyeljen, jóember. Annak a Gál tizedesnek, vagy kinek, egy parasztlány is volt a társaságában. Igaz? Az, akit maguk arra kényszerítettek, hogy megölje azt a tisztet. Ha az a Gál tizedes az én uram lett volna, akkor én nem tudom, mit csinálnék. Megölném magamat. De az a Gál István nem az én uram volt. Nem lehetett az én uram. Előfordulhat, hogy valaki néhány év alatt is nagyon nagyot változzék, de engem akkor sem csalhatott meg az uram. Én éjjel-nappal vártam. Tudja, mi az, várakozni és rettegni, várakozni és rettegni, ebben megtébolyodtak már. Vésse jól az emlékezetébe: az én uram tiszta, egyenes ember volt. Olyan, amilyennek manapság az árnyékát sem talál649
