Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (2. Babits Mihály: Fortissimo)
eszközt, semmi útat sem adott magasabb élvezetekre. Botfüllel a zenéhez, nem ismerve a könyveket, nem tudva nyelveket: zenét, könyvet, nyelvet kellett magamnak teremtenem. Magamnak: máshoz nem volt közöm. De ma nyitva előttem a legmagasabb élvezetek minden kapufa. Mennyi van, mennyi kincs, mennyi szépség, nagyság!“ Zenét, könyvet, nyelvet teremteni — s mi hozzátesszük: korszerű nyelvet, könyvet, zenét. Ebből a szempontból kell értékelnünk a modern magyar költészet és zene egyik legizgalmasabb dokumentumát, a Babits-hagyatéknak azt a részét, amelyről Gál István az Irodalmi Szemlében tudósította a nyilvánosságot, s amely a minden magasrendűen korszerűre nyitott Babits rendkívül intenzív és formájában i9 megkapóan egyéni Bar- tók-kapcsolatára vall. A Babits által említett „botfül“ tehát nem föltétlenül értendő szó szerint, a szó mélyebb, általános esztétikai értelmében pedig egy pillanatra sem. A Recitatív sóhaja — „Ö ,mért nem lettem én muzsikus?" — mint a versből kiderül, Babits mély és valószínűleg állandó művészi válságából fakadt föl. „Ö, ti kemény / magvak, ti lelkem mag- vai, szók! / művészetemnek nincs sava hát / mely felolvasszon annyira csak / hogy a gondolat salakfa szent / italomnak színét és ízét / el ne busítsa? Szók, keserű / ős tengerekből üllepedett / szók, rég kiszáradt tengerek alfa, ti t felejtett könnyek álfa, ti gondolat / kegyetlen izgatói, — ha szótalan t tudnám zenémnek önteni gyógyvizét / tán elringatna ...“ Az emberi valóságot fogalmak nélkül kifejező zenében megnő az anyagot összefogó- szervező forma szerepe, a szerkezet jobban kirajzolódik, mint a konstrukciót szavakba építő költészetben. A hang, a kolorit, a ritmus érzelem- és indulatkifejező képessége, az evolúció és a kontraszt, a szimmetria és aszimmetria, a nyitott vagy zárt forma általában, amellyel Babits verszenei szempontból mintegy Poe szellemében — tudatosan! — kísérletezett, korábbi korszakaiban arra is alkalmas volt, hogy mögéje rejtőzzék, hogy lelki tartalmait közvetve, bármilyen objektív-tárgyiias anyagon zenévé szublimálva, mintegy csak jelzésekben fejezze ki. A Nyugtalanság völgyét megelőző öt Babits-kötet tudatos zeneépítő munkája és e munka bámulatos eredményei alapján jogosan föltételezhetjük, hogy az aranyi rejtőzködésből kilépő és önmagát ágostoni őszinteséggel megváltó ember tudatosan nyúlt kifinomított zenei eszközeihez, s ami eddig inkább elfátyolozta és összemosta markáns vonásait, az lírájában most mind a teljesebb kifejezés szolgálatába állt. A Fortissimo Babits által fölépített és tisztán kirajzolódó modellje vokális-hangszeres polifon zenei műfajra, nyitánnyal bevezetett háromtételes lírai kantátára utal, sőt, az sem tartható kizártnak, hogy Babits zenei megvalósításra, esetleg komponistára is gondolt a vers érlelésekor. Csak bátortalan föltevés, de kísérletünk többi föltevése között ezt is megkockáztatjuk: Bartók é9 Kodály rendíthetetlen humanizmusa, a Nyugat föltétien rokonszenve zenéjükkel és tudományos kutatómunkájukkal, Bartók és a költő Balázs Béla együttműködése, Bartók és Kodály első Ady-dalui... Ez azonban így is, úgy is másodlagos elem: a mű önmagában tökéletes lírai megvalósítója a modellnek, s mint ilyet kell, a szembetűnő zenei kódokat is jelezve, megvizsgálnunk. A vers négysoros drámai nyitánnyal, zenei Dies iraekre emlékeztető apokalipszis- sal indul. A hangerő igénye már a kezdőszóban teljes. Az elképzelt pódiumon emberi torok és teljes zenekar a rémület fortissimóját kiáltja: Haragszik és dúl-fúl az Isten ... Dinamikai úton valóban fokozhatatlan a kifejezés, de Babits egy sajátos vagylagossági sorozaton, a lélek terében tovább tudja növelni azzal, hogy Istent, aki a babitsi hit és művészi fikció rendszerében az élet természetes építő egyensúlyát biztosító időtlen lény, a totális romboló cselekvés képzetéből kimozdítva, egy közbülső fokozaton a totális passzivitás képzetébe helyezi, s e folyamat során az isteni cselekvő- képesség apadásával fordított menetben növekszik a pusztulásában magára maradt ember rémülete, és emelkedik az intonáció: Haragszik és dúl-fúl az Isten vagy csak talán alszik az égben, aluszik vagy halott is épen — 624
