Irodalmi Szemle, 1972
1972/7 - T. Kasza Ida: Védtelenül
T. Kasza Ida vpdfe enik Be kellene kapcsolni a szandálomat, rendesen. Két-három lépés után talpam alá csúszik a pántja és tör, nyom. Le kéne hajolnom, hogy megigazítsam, de a leghelyesebb az volna, ha most mindjárt rendesen felhúznám. Lábpenészt kaphatok. Nem lett volna szabad otthon felejteni a papucsomat. Nem mozdul. Tehát hűsíti a fürdőszoba nedves, rácsos deszkapadlőja, de undorodik is tőle. Nem a legtisztább, fehér penészfoltok tarkítják. Az elgörbült, rozsdás karú zuhanyozó rózsájából megállás nélkül szivárog a víz. Tekintete a kopott székre réved. A támla nélküli konyhaszék ülőkéjének négy sarkán a kékmintás viaszosvászonból csak a rajzszögek körül maradtak szakadozott darabkák. Pontosan emlékszik, fehér alapon kék lóherék voltak rajta. Akkor — másodszor — még szívesen elüldögélt ezen a széken. Az igazolványában is hordott egy préselt négylevelű lóherét. Akkor tavasszal együtt találták a kisfiával, illetve Zolika találta, és jó érzés volt, hogy neki adta. Kezefejével lassan verdesi le a rátapadt vízcsöppeket a földre hullott fehér törülközőkről. Ezt is csak egyet adtak. Pillanatnyi habozás után kétrét hajtja, a rozoga székre teríti, és óvatosan visszaül. Csíkos pongyolája zsebéből előhalássza az egyetlen megmaradt cigarettát, de lassú, óvatos mozdulattal visszacsúsztatja. Nem, most nem gyújthat rá, majd később. Érzi, hogy nem tudna elaludni a megszokott utolsó cigaretta nélkül. Nem sokat dohányzik, nem mintha tiltanák, egyszerűen nem nagyon kívánja. Kell azonban valami, amivel befejezze az estét, bár most egy konyak jobban esne. Ültében zsibbad a nyaka, pedig szinte áll, talpát a padlóra szorítva, mert a szék bármikor felborulhat. Emlékszik, annak idején jóval erősebb lábakon állt. Testét mozdulatlanul tartva, teljesen hátraszorítja a fejét, hogy szűnjön a kellemetlen zsibbadás ... Nem retten meg, amikor nyikorogva kinyílik az ajtó. Nem érdekli, ki jött. A betegek fürdőszobája mindenkié... Marad ugyanúgy, némán és szinte mozdulatlanul, a mennyezetre szegzett tekintettel. Akkor a plafon is sokkal tisztább volt, és egyetlen tükör sem hiányzott... Most a négy mosdó fölött mindössze kettő és négy pókhálós kampósszög maradt. — Nem törik ki a nyaka? Mi a fenét néz ott? ... — A piszkot. — Lassan, érdektelenül fordítja fejét a hang irányába, s az emberi alak mellett a zuhanyozón állapodik meg a tekintete. Nem néz egyenesen az orvosra. Ebben az épületben, a második eset óta, nem néz az emberek szemébe. — Na! — Az örökké mogorva, rekedt hangú orvos legyint és kimegy. Akaratlanul (éppen csak egy kicsit) és öremtelenül elmosolyodik. Ezt a mogorva doktort valamiképpen kedveli. A legyintése nem volt lenéző, inkább <3pak tehetetlen. A főorvost, aki kenetteljesen kedves, sőt hízelgő, igen, olyan, mint egy rossz színész 592
