Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Marek, Jiří: A napfürdő

tekintetét valahova maga elé szegezve. — Tessék csak odanézni arra a lucfenyőre, ha ugyan nem jegenyefenyő.

A tanácsos úr odafordította a fejét, és egy képzelt vonalat rajzolt a levegőbe a kupolától a fáig.

— A létrát, uraim — adta ki a parancsot, és futólépésben elindult a fa felé. A detektívek fújtatva loholtak utána a létrával.

— Bouše úr, másszon fel! Addig másszék, míg csak be nem lát azon az ablakon a kupola alá.

Bouše úr mászott fölfelé, és az urak visszafojtott lélegzettel várakoztak a fa tövében.

— Megvan, tanácsos úr, jelentem. Gyönyörű egyenes. A nyitott ablakon át éppen arra a nyugágyra visz.

A tanácsos úr győzedelmes pillantást vetett az emberére.

— Nem mászott a kupola tetejére! Erre a fára mászott fel, uraim! Itt nem kellett attól tartania, hogy bárki Is megláthatja. Itt nyugodtan megvárhatta, míg kinyitják az ablakot.

— Tanácsos úr, én úgy látom, mintha itt egy helyütt le volna horzsolva a fa kérge Itt mászkált valaki — hallatszott a fa tetejéről.

— Hogyisne! Ha másért nem is, legalább azért, mert onnét belátni a napozóterembe. Elvégre elég volt, ha az illető csak egy nyugágyat látott a női osztályon, nem? Lejöhet, Bouše úr.

A tanácsos úr intett a fürdőmesternek.

— Tudja, hogy erről a fáról belátni a fürdőbe?

A fürdőmester rábólintott:

— Tudom, kérem... De senki sem szokott rajta mászkálni. Én magam ügyelek rá, hogy ne mászkáljon. Itt rend van, kérem ... De egyszer, körülbelül egy éve, történt Itt egy kellemetlenség. Az egyik szomszédunknak, aki amott lakik ni, egy kicsit arrébb, van egy bolond fia. Nagy behemót fiú, dehát, ahogy mondani szokás, ütődött. Az egyszer felmászott erre a fára. És hát azt akkor sajátkezűleg leraktam.

A fürdőmester mindezt a lehető leghalkabban mondta el, mintha kissé szégyenkezne, hogy erőszakot kellett alkalmaznia.

— A dolog a rendőrbiztos elé került, bepanaszolt az apja. De nem volt igaza, mert annak a fiúnak már azelőtt is többször baja volt az ostoba lövöldözéséből.

— Mit beszél?! — kiáltott fel a tanácsos úr.

— Igen, kérem! A múlt nyáron a légpuskájával szétlőtte az összes villanyégőket a szomszéd villában. Éppen lakodalom volt a szomszédban, és először azt gondolták, hogy valamilyen tréfa, de amikor meglátták, hogy ez a fiú lövöldözik, elkergették és fel is jelentették... Érdekes, hogy csakugyan bolond az a fiú, de célozni egészen jól tud! Egyetlen madár sem marad meg a környéken. Most megtiltotta neki az apja, hogy a kezébe vegye a puskát.

A tanácsos úr dühösen, de ugyanakkor elképedve nézett a fürdőmesterre.

— És hol lakik az a jómadár?

— Amott ni, a harmadik villában. Csak a kéménye látszik.

A tanácsos úr köszönete jeléül enyhén meghajtotta a fejét. Azután a detektív urakra nézett akik már tudták, mit kell tenniük. Mrázek és Bružek felügyelők elindultak a villa felé, amely alig látszott ki a fák közül.

— Bouše úr, maga pedig azonnal menjen a rendőrbiztoshoz, hogy küldje le az illetékes iratokat, vagy küldjön ide valakit, aki ismeri azt az esetet azzal a lövöldözéssel

— mondta.

A tanácsos aztán megengedte, hogy a napfényt sóvárgó vendégek visszatérjenek a helyükre. Ö maga megköszönte és visszaadta a lepedőt, egészen frissnek érezte magát. De azért a sört elfogadta.

Mrázek és Bružek úr egy húsz év körüli nagyfejű és bárgyú tekintetű süvölvényt találtak a villa kertjében, amint nagy gonddal egy hosszú faágat farigcsált. Az apja, egy idősebb úr, azt állította, hogy a fia éppen a napokban volt kivizsgáláson, és hogy az orvosok feltűnő javulást állapítottak meg nála. A komisszariátuson szerzett értesülések igazolták a suhanc sajátos lövészeti művészetét. Először két légpuskát vásárolt neki az apja, a madarakra való vadászást ártatlan szórakozásnak tartotta,