Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Marek, Jiří: A napfürdő

— Szerettem őt, uraim, nagyon szerettem őt... Olyan finom teremtés volt! Ki más Kívánhatta volna a halálát, mint a férje? Egy csepp öröme sem volt mellette. Hányszor mondta nekem szegény, hogy a férje talán boldogabb volna, ha ő meghalna! 0 ölte meg, ebben egészen biztos vagyok.

— Ilyesmit ne állítson, Rákos úr. Egyébként Winter úr is ugyanezt mondja magáról. Ezzel semmire sem megyünk.

— De miért tettem volna én ilyesmit, hiszen ő szintén szeretett engem, és örült ha velem lehet. S én szintén, ha vele lehettem. Számomra ez borzalmas csapás...

A tanácsos úr aztán föl-alá sétálgatott a dolgozószobájában, a felügyelő urak pedig tiszteletteljesen a sarokban álldogáltak. Csak most értették meg, hogy mennyire rejtélyes és bonyolult esettel állnak szemben. Azt szinte biztosra vették, hogy a két férfi nem hazudik, ezt — hiszen valamennyien tapasztalt detektívek voltak — már abból megállapították, ahogyan a kihallgatás közben viselkedtek.

— Akkor, uraim, egy harmadik személy a tettes — jelentette ki a végén a tanácsos úr. Nagyon magasztosan hangzott, amit mondott, de az azt jelentette, hogy az egész kivizsgálást újból kell kezdeni. Csak azt nem tudták, melyik végénél ragadják meg a dolgot.

Különösen amikor Bružek felügyelő jelentette, hogy sehol sem talált semmit, hogy fegyvernek még csak nyoma sincs semerre, és egyébként sem észlelt semmi gyanúsat.

— Én, tanácsos úr, ha megengedi, még napoztam is az alatt az üvegkupola alatt. Hát ott aztán rettenetes a hőség, szüntelenül jött rám az álom. Ha meg nem .iszom két sört, talán el is aludtam volna.

— Arról a két sörről szintén nyújtsa be a számlát — mondta szigorúan a tanácsos úr, de aztán váratlanul pattintott egyet az ujjával, és valamiféle különös figyelemmel Bružek felügyelőre nézett.

— És tudja, hogy okosan cselekedett? Holnap én szintén megteszem ugyanezt. Mrázek úr velem jön — és Bouše úr szintén. A náthája miatt. Nekünk az a legnagyobb hibánk, hogy egyáltalán el sem tudjuk képzelni a forgalmat abban a fürdőben!

A következő napjuk kellemes, valóságos pihenőnap volt. Az urak a kabinban szögre akasztották a keménykalapjukat, levetették felöltőjüket, s aztán fehér lepedőbe burkolózva, felsétáltak az üvegkupolás napozóterembe. A felügyelő urak, ha nem tisztelték volna annyira a főnöküket, alighanem elnevették volna magukat, mert a tanácsos úr, megfosztva .minden méltóságától, roppant mulatságosan hatott a lepedőben. Persze ebben az öltözetben a detektív urak sem igen tudtak volna félelmet kelteni senkiben. Különösen a sovány Mrázek úr volt ellenállhatatlan, amint hosszú léptekkel vonult fölfelé, uszályként maga után .húzva a lepedő egyik sarkát.

Aztán az urak, miután a fürdőmester felvilágosította őket a napsugarak erejéről, az ellenzőfal mögött leheveredtek a nyugágyba, és átadták magukat a napsugarak jótékony hatásának; Bouše felügyelő csak akkor takarta ki magát, amikor a tanácsos úr ezt már megcselekedte, a szolgálati tisztelet egyszerűen nem engedte meg, hogy megelőzze főnökét. Szép napfényes idő volt, az üvegtető alatt csakhamar meleg lett.

A tanácsos úr megtörölte verejtékező homlokát, és élvezettel kinyújtózkodott. A túlsó oldalon léptek hallatszottak, valamilyen hölgy közeledett a nyugágyakhoz, erősen lihegve.

— Mi igaz abból, Sulcné asszony, hogy itt maguknál meghalt valaki? — kérdezte.

— Ugyan hova gondol, revidensné asszony, nálunk meghalni! A nap egészséget ad, _hogy lehetne itt meghalni! — válaszolta a fürdőmesterné, aki egyrészt védte a fürdő jó hírnevét, másrészt jól tudta, hogy a válaszfal mögött ott ülnek a rendőrségi urak. Ez a látogatás egészen megzavarta, sehogyan sem tudott rájönni, mit akarnak itt voltaképpen. Ha a végén törzsvendégekké válnának, az természetesen nem volna rossz, de ki tudja, hogy az ilyen morcos képű, szigorú emberek szeretik-e egyáltalán a napfényt! A tegnapi kihallgatás annyira megviselte, hogy az éjjel aludni sem tudott.

Az urakhoz nemsokára egy idősebb férlfi érkezett. Láthatóan jól ismerte a napfürdőzés fortélyait, mert kellő élvezettel áztatta magát a testét ellepő verejtékben.

— Ön gyakran szokott ide járni, uram? — kezdte a társalgást a tanácsos úr.

— Elég gyakran... Nekem jót tesz a napozás. Sehol sem izzadom ki magam olyan nagyszerűen, mint .itt — válaszolta az úr.

— Utána aztán jólesik az ital, ugyebár?