Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Marek, Jiří: A napfürdő
— Én vegetáriánus és absztinens vagyok, kérem — felelte szigorúan az úr. — Viszont a szódavizük az kitűnő. — A tanácsos úr ezt elismerően fogadta. Ide valószínűleg olyanok járhatnak, akik hisznek a földöntúli életben és a ritmikus légzés csodatevő hatásában. Nem lehet ez itt túlságosan érdekes szórakozás. Ha Rákos úr úgy határozott, hogy itt fog randevúzgatni azzal a hölgyikével, valóban nemigen volt jobb lehetősége. Amikor a tanácsos úr már túlságosan unni kezdte magát, felült a nyugágyban, és csodálkozva látta, Bouše úr egészen mélyen alszik; Bružek úr félálomban volt, Mrázek úr pedig rettenetesen izzadt. Ök ketten mindjárt fel is álltak, és lementek a sötét pihenőterembe. Itt kellemesen hűvös volt. A fürdőmester minden szó nélkül eléjük tett egy-egy palack Staroprament, mire a rendőrtanácsos dicsérőleg bólintott. — Méltóztatott valamire rájönni a tanácsos úr? — kérdezte tiszteletteljesen Mrázek felügyelő. A tanácsos először mohón megivott egy pohár sört. — Mire, arra, hogy itt az ember teljesen meghülyülhet. Nem is olyan régóta fekszünk ott — és látta, Bouše mély álomba merült, és már Bružek sem jár tőle messze. Ez azt jelenti, hogy ha, tegyük fel, valaki valahol a közelben elsütne egy puskát, fel sem ébrednének. Mrázek úr pislogni kezdett, majd kiszaladt a folyosóra, és szerzett egy hosszabb lécdarabot. — Ha megengedi, próbát teszünk. Én kettétöröm ezt a lécet, a flóbert-puska aligha szól nagyobbat. A tanácsos úr jóváhagyta a dolgot, s miután kipihenték magukat, elindultak vissza az üvegkupola alá. Útközben találkoztak a szigorú öregúrral, amint csuromvizesen sietett le a büfébe. — Háromszor kell megismételni, uram! A hármas — az bűvös szám — mondta buz- dítólag a rendőrtanácsosnak. — Azt gondoltam, hogy a hetes a bűvös szám — válaszolta a tanácsos úr. A férfi megtorpant, majd bólogatni kezdett: — Hát persze, persze. Kétszer három plusz egy, érti? — Ide csakugyan bolondok járnak — mondta halkan a tanácsos úr, amikor fölértek a kupola alá, ahol olyan forróság volt, mint a kemencében. Mrázek úr a léc egyik végét egy kis székre tette, majd teljes erejéből ráugrott. A lécdarab kellő reccsenéssel kettétörött. Bouše úr épp hogy csak megmozdította a fejét, Bružek úr pedig felnyitotta a szemét, és bűntudatosan elmosolyodott: — Én nem alszom, tanácsos úr... — Látom. És hallott valamit? — Nem __Vagyis igen. Valami leesett, ugye? A tanácsos úr rábólintott, majd a fürdőmesternét átküldte a túlsó oldalon napozó hölgyhöz, hogy kérdezze meg tőle, nem zavarta-e meg valami. — Azt mondja, hogy nem, az a hölgy a törzsvendégeink közé tartozik — mondta a fürdőmesterné. A tanácsos úr megköszönte a fáradságát, aztán megrázta Bružek urat: — Akkor tehát egy dolgot már tudunk. A vendégek hallhattak ugyan valamit, de a fáradság miatt nem szenteltek neki különösebb figyelmet. Nem mondtam, hogy meg kell itt ismernünk a dörgést? — Bružek úr bágyadtan bólintott, és a tanácsos úr leküldte, hogy igyon meg egy sört. Aztán visszafeküdt a nyugágyba, azzal az érzéssel, hogy most már csakugyan megérdemli a pihenést. A fürdő lassan megtelt, újabb és újabb vendégek érkeztek, egyeseknek már várakozniuk kellett, mert minden nyugágy foglalt volt. A fürdőmester közben felkeltette Bouše urat, hogy — amint mondta — napszúrást ne kapjon. Bouše úr tüsszentett egyet, és kijelentette, hogy már régen nem érezte magát ilyen jól. A tanácsos úr — talán protekcióból — tiszta lepedőt kapott, mert az első már teljesen vizes volt az izzadságtól. — Ez kiűzi az emberből a nyavalyát — mondta neki mély meggyőződéssel a fürdő- mester. — A nap egészséget ad. A tanácsos urat. túlságosan nyugtalanította, hogy nem fogja kibírni a nyugágyban, és felsoroltatta magának a fürdőmesterrel az összes betegségeket, amelyekkel ide járnak.
