Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Popovič, Anton: Az irodalmi kommunikáció modellje és a fordítás
eredeti, mind a sárosi nyelvjárásban készült szlovák változat a szövegbe helyezi. Szlovák környezetben a sárosi nyelvjárás bizonyos társadalmi és regionális szemlélettel kapcsolódott össze. Az eredeti költői szövegben alkalmazott nyelvjárás nem ültethető át közvetlenül a másik nyelv valamely dialektusára. A szlovák irodalmi nyelv kontextusában a sárosi nyelvjárást periferikusabbnak érezzük a Petőfi használta magyar nyelvjárásnál. Emellett szlovák viszonylatban sárosi nyelvjárás mögött bizonyos komikum is meghúzódik. Itt vannak aztán még a népi vagy .félig népi eredetű származékok is (klapancia). Igaz, már magának az eredetinek a megszövegezésében is bizonyos nyelvi eltérésre kerül sor, mégpedig a magyar befogadó irodalmi konvencióira való tekintettel. Itt a fejlődési dimenziók közötti kommunikációs különbségre gondolunk. „Ugyanis a szöveg bizonyos, az irodalmi kánont, az irodalmi konvenciót érintő információkat vesz fel az irodalmi kontextusból, ezt aztán új információként továbbítja az egyes részletekhez. Minden szöveg elmozdíjta az irodalmi kánont, az irodalmi konvenciót, megváltoztatja a nyelvi stílusnormát."10 Így Petőfi költeményének kifejezései a mai magyar olvasó felfogásában elmozdulnak az adott olvasói konkretizálás és a korábbi olvasói konkretizálás különbségeit illetően. Ha Petőfi és befogadó kortársai a komikumot mint klfejezési tulajdonságot nem érezték is, a költemény mai magyar olvasója bizonyára megérzi benne, mégpedig a nyelvjáráshoz való történelmileg változó viszonyulásunk következtében. A fordító a szövegben az „eredeti befogadó“ nyelvi konvencióit fogja keresni, de nyilván fogja tartani a korabeli 'és a jelenkori konkretizálásban levő különbségeket is. A komikus elemet a nyelvjárási szövegre és a mai magyar befogadóra való tekintettel tartja nyilván. Ez esetben a komikum intenzitásában mutatkozik különbség. A szlovák fordító számára a nyelvjárási változat a komikum hordozója, és ez az eredetiben a maga korában hiányzott. Az átlagos szlovák olvasó e komikumot mint népi koloritot értékeli. A komikum abból ered, hogy olyan területen alkalmaznak nyelvjárást, ahol irodalmi nyelvnek kellene lennie (kontraszt). Itt felvetődik a kérdés, hogy a fordítás stílusában mi a nyelvi megfelelője az eredeti nyelvjárásiasságának. Erre a fordításra a Smrek-fordítás irodalmi változatában levő nyelvi elmozdulások elemzésével próbálunk meg válaszolni. Kezdjük a 2. sorral! Ott születtem, annak öszöm könyerét... Tam kolíska moja stála prostred žít jeho chlieb jem,... Az igéből és a határozószóból álló mondatot („ott születtem“) egy teljes sorral fordítja (Tam kolíska moja stála prostred žít), ugyanakkor az eredeti stilisztikailag semleges nyelve a fordításban a figurativitás irányába (metonímia) mozdul el. A fordításban a bölcső a szülőháznak, a rozs a tájnak a szimbóluma, természetesen részben ritmikai (rím) okoknál fogva is. Az ötödik sorban mint valami egészen természetes szokást jelenti ki a betyár, hogy Nincs énnéköm mestörségöm, nem is kő Remeslo ja nemám žiadne, nač’ho chcieť? Az eredeti mondattani szempontból közömbös megállapítását a fordításban költi! kérdés váltja föl, ami a lírai hős önmagával folytatott valamiféle rejtett párbeszédének a jele. Ennek az az eredménye, hogy a beszéd dinamikussá és patetikussá válik. 10 Fr. Miko, Text a štýl, s. 121-122. 1.
