Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Miko, František: A kifejezésrendszer értelmező szótára

felfogóképeségónek, erőkifejtésének figyelembevétele (érthetőség, világosság, érthetetlenség, „beavatottság“, a beszéd hozzáférhetetlensége);

@ a terminusok, idegen szavak mérsékelt használata, a mondatszerkezetek egyszerűsítése, a szavak útmutató ismétlése, a kompozíciós megoldások jelzése, in- duJktív eljárás a kompozícióban, példák, illusztrációk, magyarázatok, meghatározások alkalmazása; a befogadó (percipiens) tapasztalataira, ismereteire való hivatkozás (egészében: a szavak, motívumok, témák, mondatszerkezetek, kompozíció kiválasztása a befogadó intellektuális színvonala szerint).

Ab3 A kifejezés autonomitása — a beszélő a beszédben valamiképpen mindig jelzi, hogy a befogadó függő vagy független viszonyban van-e vele, hogy föléren- deltje-e vagy alárendeltje (felfuvalkodottság, alázat, talpnyalás, megalázkodás, figyelmesség stb.);

® a beszéd hangvétele, a megszólítás módja, a szavak és a motívumok megválasztása az említett szempontok szerint.

Ab31 A megbecsülés kifejezése — a befogadó kiemelése vagy becsmérlése a beszédben (udvariasság, megkülönböztetett figyelem, udvariatlanság, pimaszság, szemtelenség, tapintatlanság, sértegetés, megszégyenítés a beszédben);

© a beszéd hangvétele, a megszólítás módja, a minősítő jelzők, a szavak és motívumok megválasztása a bemutatott tulajdonságok szerint.

Ab32 A beszéd étosza — annak figyelembevétele, hogy a befogadó milyen érzékeny a kifejezések (finomságai iránt (figyelem, tapintat, finomság, udvariasság, vul- garizmus, trágárság);

© a beszéd hangvétele, a szavak, a motívumok, a téma megválasztása a bemutatott tulajdonságok szerint.

Ab4 A kifejezés személytelensége — bizonyos elzárkózás a befogadó személyétől, tartózkodó magatartás, ellenkező esetben famlliaritás, jószívűség;

• a beszéd hangvétele, a szavak és a motívumok használata a bemutatott tulajdonságok szerint.

Ab5 A kifejezés konvencionalitása — a beszéd szerepének kizárólag arra korlátozása, hogy a társadalmi kapcsolat fennmaradjon;

© a beszéd hangvétele; konvencionális frázisok alkalmazása.

B A kifejezés ikonitása — a beszéd kifejező, ábrázoló jellege; a beszéd ábrázoló erejének növelése;

• a harmadik személyű névmások és igei alakok kizárólagos frekvenciája; a téma felépítésére és nyelvi szignálására való orientálódás.

B1 A kifejezés szövegszerűsége — a beszéd írott változata a szöveget kiemeli a közvetlen kommunikációs összefüggésből, a beszéd tehát nem támaszkodhat a helyzet megvilágító erejére, hanem kizárólag a nyelvi kifejezőeszközökre;

© a beszéd írott változata.

Bll Egyszövegűség — a téma egy szövegben való kifejtése, amely növeli a nyelvi ikonitás lehetőségeit (a téma .két vagy több szövegben való kifejtése — dialógus

— korlátozza e képességet, és inkább a beszéd operatív jellegének felel meg); © a szöveg tematikai és modális egysége.

B12 A kifejezés lettrizmusa (grafikai jellege) — a betűk grafikai sajátosságainak fel- használása ikoniküs szándékkal;

• a betűtípus, a szöveg grafikai szerkesztése, a betűk elrendezése, anagrammák, kalligrammák, betűkből alkotott képek stb.

B2 A kifejezés autoszemitása — a beszédnek a teljes jelentéstartalmú szavakra való összpontosítása; (fordítottja a szinszemitás, vagyis a segédszókra való orientálódás az operatív beszédben; ezt az teszi lehetővé, hogy a beszéd annak a helyzetnek a kommunikatív erejére is támaszkodhat, amelyben a beszéd lezajlik; az ikonikus szöveg ki van ragadva ebből a helyzetből, és meg kell elégednie a nyelvi jelölőeszközökkel, vagyis .a teljes jelentéstartalmú szavakkal);

© a teljes jelentéstartalmú szavak jellegzetes frekvenciája.

B3 A kifejezés szukcesszivitása — az az egyszerű tény, hogy az ikonikus beszédben az elemek (szavak, mondatok, motívumok, tematikus részek) lineáris elrendezésének tendenciája érvényesül, ugyanakkor minden soron következő résznek