Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Ordódy Katalin: Éjszaka veled

hány mélyebb lélegzetvételt (no és a szigorú napirendet, amihez azért nem tartom magam túlságosan), ami a jótékony és szükséges távolságot megteremti köztünk — akármilyen meggyőzően beszélt is az orvos — mindegy mitől, de ez a távolság létezik köztünk, és most már félni kezdek. Nem akarom növelni, nem akarom, hogy még jobban eltűnj, hiszen szükségem van rád nagyon, azt tudnod kell.

Most veled vagyok, s ez olyan jó. Ilyenkor, éjszaka közelebb vagy hozzám. Igen, és még akartam neked valami fontosat mondani. Mit is? Valamit, valamit... Hiába. Most nem jut az eszembe. Fáradt vagyok, és elálmosodtam. Éjfél már régen elműlt. Talán holnap.

Seydl Zdenek: Naivitás (linó, 1965)