Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Keszthelyi Rezső: Két vers - Gál Sándor: Kísérlet a csenddel (vers)
Keszthelyi Rezső hamu és hang miért úszik a tenger valósága és lángol csontomon a szárazföld amikor letöröm a szárnyakat a fehér értelmére és a halász sebére a csillag alatt billegő halakat szavaid szeszélyes hallgatását az elejthetetlen szél hangja zokogó kígyókat akiknek lerágja fejüket az ég s most vakon szülik a virágokat a leheletből kilopott fáknak — hát így — tanuljuk a sors fogalmait pedig nem várunk mást csak esőt a hajunkra s feketerigók leikéhez támasztjuk a hátunk elhagyta akkor a szeleket mert reszkettek s kiejtettek minden hullámot és madarat s halak hold-karcolta szárnya borította be a napot a sivatagban vétkei lila tánca egy végeérhetetlen asszony nyújtja tisztán az átok virágait mielőtt feljönne szemében az ég néha elönti még a kiáltás de aztán motyog zavartan folyik a folyó folyik a folyó ha bekeríti vérünk a sárkányok ragyogása s örökké közeledünk egymáshoz a holdfényben száradó hálók között kísérlet a csenddel (zenei tétel) öt párhuzamos sugár zászlókra tűzött fejek felette feszül az idő s a pentaton emlékezet (hóesés) ma semmit se mond befelé hull bennem eltakar minden hangot vakító csillagrendszerekkel (falak) fölemelkednek a törvénytelen égig s büntetlenül zuhannak rám (egyetlen sor) ha a végére érek még mindig nem tudom milyen a vég történet Gál Sándor
