Irodalmi Szemle, 1972
1972/6 - Théophile Gautier: Versek - Rácz Olivér: Bohóc (vers)
Théophile Gautier Carmen A teste sovány. Árnyas szemét, cigányszemét: igéz a fénye, bársonyos bőrét, vad üstökét a sátán cserzette sötétre. A nők sohasem találták szépnek, de bolondja mind a férfinép, s a toledói hercegérsek a lábainál mond misét. Ámbraszínű nyakán szikrázva trónol súlyos, fekete kontya; meztelen teste dús palástja, ha este dúdolva kibontja. A teste álmatag és halvány, de szája skarlátszínű seb, és diadal kacag az ajkán, mert szívem vérével festi meg. Móros szépsége gőggel lángol, a legszebb nők közt sem lel társat, szeme perzselő sugarából jóllakott vadak kéje árad. Szédítő, baljós és fanyar, mint a tenger sós ízű cseppje, mikor szívemben örvényt kavar, s Vénuszként ront az életembe. utolsó falevél Rozsdás erdőn tarol a szél; egy bús gallyon sorsára vár a legutolsó falevél, egy falevél s egy kismadár. Lelkemben sem maradt egyéb: csak egy dal és egy szerelem, de az ősz vad húrjába tép, s túlbőgi méla énekem. A levéd lehull, hó szitál, a szerelem is búcsúzik; szállj majd síromra, kismadár, ha az ág újra kivirit. Ŕácz Olivér fordításai bohóc Rácz Olivér Mikor a holdsugárra lépett, mikor a füstfoszlányra lépett, mikor a szivárványra lépett, már minden rendben volt; a szivárvány dalolt, a füst kék pára volt, és halkan sírt a hold. a hold egy lányt kísért, a szivárvány zenélt. Mikor a füstfoszlányon csüngött, mikor a szivárványon csüngött, mikor a holdsugáron csüngött: szájtátó taps követte. Mikor a szivárványra kúszott, mikor a holdsugárra kúszott, mikor a füstfoszlányra kúszott, már semmitől se félt. A füst az égig ért, S a hold ölébe vette, a szivárvány befedte, és a füst — eltemette. Mikor a holdsugáron csüngött.
