Irodalmi Szemle, 1972

1972/6 - Duba Gyula: Szabó Gyulától búesuzunk

vállalt magány, a művészet eszméjének példás szolgálata még csak fokozni — hevíteni — látszott ezt a szellemi izzást. Az alkotóművész munkája sok-sok magányt és önvizsgálatot igényel. Szabó Gyula egy élettel szolgálta ezt az igényt, és valósította meg felősségét és elkötelezettségét. A munka magányát választotta a látványosság, a szereplés, a sikerek hajhászása helyett. Nem volt magányos, mert magában hordozta azt a világot, amelynek lármás zajlásától visszavonult. Hivatásának nemcsak munkása, hanem szolgája is volt.

Ezért volt nagy művész, s ezért tudta egyetemes értékűvé emelni a magyar nemzetiségi valóság élményvilágát és belső adottságait. Tehetsége a világba tört, és minket is magával emelt.

Ezt az elpusztíthatatlannak látszó szellemi izzást oltotta most ki a halál. A megdöbbenés és fájdalom kábulatában még fel sem mérhetjük veszteségünket, de már tudjuk, hogy sokkal szegényebbek lettünk általa. Szabó Gyula nemcsak kicsiny szellemi életünk kimagasló és fáradhatatlan értékteremtője, ihanem ható és erkölcsöt sugalló példa is volt. Szorongó szívvel bele kell törődnünk, hogy ezután már csak emléke és művei lesznek közöttünk jelen.

Komárek Vladimír: Asztal koponyával [száraztű, 1965)