Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Koncsol László: Három változat az apokalipszisra (1. Vörösmarty Mihály: Előszó)
zíciós párhuzamok tárultak föl Vörösmarty költői eszközei és a romantikus zene formai világa között, műfaji megfelelésektől — mint nagy rondö, nyitány, híd — egészen a romantikus zene összhangzattanára utaló sajátosságokig, mint kromatika, futamok, halmozott diszharmóniák, éles kontrasztok, teljes hangspektrum. Azért fontos ezt hangsúlyoznunk, mert az ösztönös megfelelés az alkotó lélek mélyebb rétegeire, ott működő lényegi, össz-művészeti formateremtő erőkre figyelmeztet, amelyek a közös tudat bázisán közös struktúrákat hoznak létre a zenében, a (költészetben és a képző- művészetben. Midőn ezt írtam, tiszta \volt az ég. Zöld ág virított a föld ormain. Munkában élt az ember, mint a hangya ... — így kezdődik a vers, s ez a három sor az első rész — első tétel — egész világán átsiklik, mint egy gyors kamera, függőleges mozgásban, először fent a tiszta, felhőtlen kék eget, alatta a hegyeken-dombokon virágzó zöld faágat s végül lent a dolgozó embert, sőt, a hasonlítóban egy ember alatti természeti parányt, a hangyát is fölmutatva. A tétel három rétege: a felső transzcendens, a természeti és az emberi, három nyugodt, harmonikus mellérendelésben simul egymás alá, derűsen, azonos céllal, nyelvi anyagában is kiegyensúlyozottan. Ez az első szakasz zenei témaanyaga — expozíciója —, amelyet majd a kidolgozási rész és a reexpozíció követ, a szonátaforma képlete (A B Ai) szerint. Időzzünk még el egy pillanatig az expozíciónál. Világos, hogy Itt azzal a súlyos verskezdettel állunk szemben, amely majd Ady szerkezeteire lesz annyira jellemző. Az Előszó ban ez az Indítási mód, látjuk, a vers zenei szerkezetéből következik, illetve az is támogatja. Azt is látjuk, hogy az expozíció nyelvi anyaga majdnem statikus, mert egy zenei témára csupán egy — mozgási szempontból közömbös — igei motívum (volt, virított, élt) jut. Ebben a zenei szemléletben a téma motívumakra bontható: az első a „tiszta volt“ -állítmány és az „ég" alany motívumára; az „ég“ átvitt fogalmi és térképzetet, a „tiszta volt“ pedig pozitív milyen- ségi és a mához viszonyítva lezárt időképzetet visz a témába. A motívumok ilyen vizsgálatából világosan kiderül, hogy a téma névszói jellegű, s hogy az alany milyensége és az idő az alap, amelyre a vers épül. A téma belső diszpozíciói azonban, mint látni fogjuk, mozgási lehetőségekben, akciókban is gazdagok, azaz kibonthatók és fejleszthetők. A tiszta ég képzete a transzcendens felé mutat, bár a téma még csak a köznyelvi szimbolizmus keretei között emelkedik ki a szó egyszerű jelentésköréből, éppen csak annyira, hogy a versidőnek és verstérnek a köznapinál tágabb dimenzióit jelezze. Az első sor színe — közvetve — a kék, a középkori festészetben az isteni végtelen hagyományos jelölője. A következő téma virágba borult zöld ága a köznapi jelkép- rendszerben a reményre utal, s a bibliai özönvíz monda zöld olajágától sem lehet elválasztanunk, hiszen belső vándormotívumként a négy évvel később, 1854-ben írt A vén cigányban is fölbukkan. Tavasz volt, jelzi tehát a két sor, valami özönvíz utáni tavasz, az emberiség tele elmúlt, s a remény már nemcsak a meleg völgyekben, hanem a leghidegebb csúcsokon is virágba szökkent. A vers idő- és térdimenziói már a főtémában és az átvezető — eget és földet összekötő — témában is végtelenek. A második témában fontosabb szerephez jut az igei elem, bár szintén nem mozgást, hanem intenzív folyamatot kapcsol a még mindig fontosabb jelzős alanyhoz és a helyhatározóhoz. A harmadik téma — kimondatlanul — a földre vezet, s itt már az alkció is megjelenik, de jellemző,hogy visszafogott határozós formájában (munkában élt) harmonikusan illeszkedik bele az expozíció nyugodt derűjébe. A témák hangzenéjét uralkodó jelleggel a lágy, telt zöngés mássalhangzók alakítják ki; különösen szép benne a rejtett belső rímszerű zöld-föld összecsengés, valamint a harmadik sor hangsúlyos szótagjain, kiemelten végigrezgő puha m, n, l hangsor. Az expozíciót (A) a kidolgozási rész (B) követi; ennek elemei, miközben az egymás mellé rendelt, térben egymás alá simuló témákat kibontják, az expozíció zavartalan, emelkedett harmóniavilágában fejlődnek tovább. Az első mellérendelt egyszerű mondatok soron belüli szimmetriája és a sorok párhuzama a „munka“ témáját bontja ki: Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt ‘a gondos ész, a szív remélt;...
