Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - Ungvárnémeti Tóth László — Weöres Sándor: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet

És mégis imhol vagynak, oh nagy Kiipria!

Kik nagy nevedre szitkot, átkot költenek,

És tisztelőid vad kacagással üldözik!

Kérünk azért téged pörünkben, Küpria,

Büntesd meg értünk Kephisz gőgös fiát,

Kit büszkesége oly makaccsá tett vala,

Hogy még legékesb szüzeink is megveti.

Büntesd meg őtet, mert nagyon megsértetett Ehó, az a kis berki nimfád általa,

Akit Szelídnek neveze maga is Artemisz.

Büntesd meg őt, hadd lássa más is, mit tegyen:

Egy szűz leánykát és Küpriszt megbántani!

(Fuvalom, zene.)

Hálánk Küprisznek, aki e jő Jelt adá!

(Ujjongva elszaladnak.)

Nárcisz (jön, leül, közel egy kútfőhöz).

És így tehát én minden órán félhetek,

Azt mondta Ehó! Lássa Ehó mit csinál.

Nekem is vagyon eszem, vagyon erőm, s védistenem.

S megnyughatok. — De mi hév parázs tűz égeti keblem — talán már ő varázsla meg ily hamar. Szomjuzom, annyit szomjuzom, hogy nem lehet Tovább kiállnom. Oh kegyelmes Nájadák,

Hálám, hogy éppen itt találom a vizet!

(A kútfőhöz megyen s meglátja magát a víz tükrében.) Kegyelem! nagy istenné, hogy ilyen vakmerő Vagyok!

(Vissza-ugrik.)

Szerelmes Küprisz! Szent szűz Artemisz!

Melyitek az a szép alak ezen kútfőn belül?

Érzem hogy érzek, hallom a szerelem szavát,

Amelyre eddig oly figyelmetlen valék.

(Ismét a kútfőnél.)

Kegyelem Királyné! És ha mérész jöttömet Bűnnek találod, bájoló szépségedet Vádold, nem engem. Mert, hogy elhidd, esküszöm A bölcs Apollo lantjára, a szűz Artemisz Tegzére; többet mondok, a tennen-magad Dicső nevére, bár akármint hivatol,

Hogy semmi szépség nem hatott meg annyira,

Mint imhol itten a habokban a tied.

Szólj hát, felelj hát — szólj, felelj, oh szép alak!

Vagy jobb, emelkedjél fel a forrás alól,

S engedd, öleljem szép fejér hattyúnyakad.

Jöjj fel tehát már! vedd kezedhez foglyodat,

Mutogasd azoknak, akiket került, futott,

Mint oly ragadmányt, oly jutalmat, mely sokat Küzdésre bírt, mégis csak egynek juthatott.

Jöjj fel! kegyetlen, mért epeszted szívemet?

Tiréziász (jön). Menj félre innen, kába, menj, hiszen magad Árnyéka a kép, melyet a kútfő mutat.

Menj félre innen, mert imádtad szépedet Fel nem találod sohasem.

Nárcisz. Ah nagy istenek!

(Összerogy, elájul.)

Tiréziász. Ártatlan ifjú! melly hamar elejt tégedet A vak szerencse vad dühének ostroma.

Tanácsod érett, lelked ékes, erőd s korod