Irodalmi Szemle, 1972

1972/5 - Ungvárnémeti Tóth László — Weöres Sándor: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet

Nyers és virágzó, életed példás, kegyes,

Véred friss, elméd ép, tehetségid nagyok,

Melyért fogadtam volna, hogy sok kellemed Még valaha másnak érdemes szolgálatot S tennen magadnak díszt, szerencsét eszközöl.

De talán kel is már? — elmegyek — mert nem szabad Nekünk eszére hozni a boldogtalant.

(El.)

Nárcisz (felocsúdik).

Hol is vagyok? Kacagást hallok a berek mögül.

Ehó és Nimfák (jönnek).

I. Nimfa. Ez-e Nárcisz? Ehó! mi szép, mi kellemes!

Nincsen halandó, nincsen isten, kit vele Csak öszve vetnék is. Bohó vagy, kis leány,

Hogy ezt az ifjat oly kevélyen gúnyolod.

Mi bús szegény! — Egy furcsa tréfát gondolák,

Csend s béke, Nimfák! míg próbát teszek vele.

(Közeleg Nárciszhoz.)

Én vagyok az Asszony, e vidéknek Asszonya,

Kinek te az elébb oly soká reménykedél.

Látám kecsed, haliám szavad, s érzém kegyed,

Mostan pedig már, szánakodván kínodon,

Megvallom én is, hogy szeretlek tégedet.

Nárcisz. Engedj meg Istenasszony! engedj meg nekem,

Ha szemedbe vallom, hogy nem ismérem kegyed.

I. Nimfa (visszafut, s a többihez).

Ah! melly dicső kép. — Mit kacagtok szüntelen,

Bohó leánykák? Majd eláltatám szegényt.

Jaj melly szerencsés volna most feltételem!

Ehó (indulattal). Hálám Küprisznek! mert ezerszer kínosabb Lett volna esetem. Látni, hogy téged szeret,

S engem megutált. — Jertek innen, hagyjuk itt.

(A Nimfák el.)

Nárcisz (egyedül, kétségbe esetten).

Mindenható Zeusz! Föld s Olümp örök istenök!

Ki Enkeládot ez Etna émölgő büdös Gyomrába, kénkő, lávatűz alá vetéd,

Hogy fel ne dúlná trónusodat, a mennyeket:

Hallgass ki! mit lobogtatod jobb markodon Hiába a szent mennykövet? mit simogatod Bal karodon a sast? lm eget s földet kavar Kedves leányod Küprisz; öl, pusztít, rabol,

Ront, gyújtogat, mint a ragadozó Hárpiák.

De mit könyörgök Zeuszhoz, a kacér s lator Zeuszhoz? — kinek vak, buja szerelmét Föld s Olümp Isméri. Mert ki bünteti meg a vétkeket,

Melyeknek önnön kebele is szállást adott?

A bűn is érdem ott, hol a fő vétkezik:

Melly szörnyű galádság! Minthogy ártatlan pöröm Nem nyerhet — esküszöm! kell átkot s büntetést Kérnem magamra. — Ide Zeusz — ide egy nyilat.

Zúzd öszve kábult agyamat, és hagyd, vesszek el. Miirszon (jön). Ne féljetek! mert nem veszett el Nárciszunk. Nem! nem! Nyomára találtam a lugas mögött.

Hozzá vezetlek — jöjjetek hamar velem.

Kephisz és Liriopé (jönnek).

Kephisz. Oh Zeusz! mi lelte fiam? mi lelt kedves fiam?

Valid meg, ne titkold, bármi fekszik szíveden.