Irodalmi Szemle, 1972
1972/5 - Ungvárnémeti Tóth László — Weöres Sándor: Nárcisz vagy a gyilkos önszeretet
Eszet ada, hogy Leandert nem remélhetem. Hogy azért feledjem bánatom s bohó tüzem, Mükonhoz adtam magamat s boldog levék. Fogadom, hogy Ehó is feledheti Nárciszát, Csak másra célzza szíve fellobbant tüzet. Ehó. Szép a tanácsod, s meglehet, használhat is Némelly esetben; de nékem éppen nem való. Könnyen feledjük, amit gyengén érezénk, Vagy észrevesszük, hogy szerelmünk vakmerő; Melyért szeretnék más tanácsot hallanom. II. Nimfa. Én is szerettem Pandion híres juhászt, Hallgasd meg Ehó, mint nyerém meg célomat. Három tavasz telt már el és a harmadik Nyár folydogált, hogy szívemet megbájolá És még cs^k egyszer sem beszéltem volt vele: Mert én szemérmes voltam, ő bátortalan. Egy tréfa, egy fortély segített gondomon, Amely csak ebből állt: Damétász, Pandion Testvére, néném Antiopát jegyzette el, Már a menyegző napja is ránk virradóit, Mikor én beteggé tettetém otthon magam, És meghatározván, hogy amíg Pandion Maga nem jövend értem, feléjök sem megyek, Sok szép követnek megvetém kéréseit. Megfoghatatlan Antiopának a dolog! Melyért maga is eljött, megunván várnia, Majd pedig elértvén célomat s fortélyomat, Megtér azonnal s küldi értem Pandiont. Mikor én feladván a szemérmet, líirebegém Előtte tüzemet, melyet eddig títkolék. Fogadom, hogy Ehó is megejti Nárciszát, Csak szíve meg ne hüljön eránta, mert hiszem: Győz, aki szenved; s nyertes, aki engedett. Ehó. Nincsen reményem, hogy megejtsem a kevélyt, Melyért nem akarok új szikrát gerjeszteni. Vesszen! De félje felhevült haragom dühét! I. Nimfa. Méltán buzogsz a gőgös ellen, érezem, De azért javallom, hogy ne állj bosszút magad, Mert még azon kívül, hogy ezt megbánhatod, Neki is lehetnek pártfogó védisteni. Melyért tanácsosb lenne, gondolom, Küpriszt Megkérned — őt is illeti ezen sérelem, Fogná fel ügyedet s állana bosszút Nárciszon. Menjünk azért Ehó, ha tetszik a tanács, Menjünk leányok — majd könyörgök én neki. Nimfák kórusa és tánca. Örökök s halandók dísze! ég s föld asszonya! Áldott Küthére, szép Anadüómene! Nincsen, nem is volt ember a földön soha, Kit meg ne ejtsen bájövednek kelleme. Bölcs volt Ulüsszesz, bátor a nagy Herkulesz, Durcás Akhillesz, gőgös a fő hadvezér Agamemnon — és mind-mind vonák rézjármodat. Tudják hatalmad még maguk is az istenek! Hát Zeusz atyádnak hányszor adtál volt eszet, Hogy mint aranycsepp Danaét, mint szép fejér Hattyúcska Lédát, mint szelíd s nyájas bika A híres Európát kerítné tőribe.
